Hírek
2017. Április 01. 15:00, szombat |
Helyi
Forrás: HVG
Még drágább lesz a Balatonon nyaralni
Több balatoni település is áremelésre készül, mivel az idegenforgalmi adó után járó kiegészítés januártól lecsökkent.
Van, ahol fizetőssé teszik a strandokat és a parkolókat.
Az állam korábban az idegenforgalomból élő települések többletkiadásaihoz kívánt hozzájárulni azzal, hogy kiegészítést adott az idegenforgalmi adó (ifa) után: kezdetben minden vendégéjszaka után beszedett egy forinthoz kettőt tettek hozzá, egy ideje azonban már csak másfelet, januártól pedig csupán egyet. Emiatt a tóparti önkormányzatokat tömörítő Balatoni Szövetség a nemzetgazdasági miniszterhez fordult, de nem sikerült változást elérnie – írja a Népszava.
Zamárdiban például 400-ról 450 forintra nőtt az év elejétől az ifa mértéke, amit Csákovics Gyula azzal magyarázott, hogy a kiesést pedig pótolni kell. Balatonszemes legalább 30 millió forintot veszít a változással, így ott 390-ről emelik 450 forintra az adót. Az északi parton Csopak, Alsóörs és Palóznak egyezett meg előzetesen abban, hogy egységesen 500 forintot kérnek adóként egy-egy éjszaka után a szállásadóktól.
A lap ugyanakkor megjegyzi, hogy az elvonásokra nem mindenütt az adóemelés a válasz. Balatonszárszón tavaly óta belépőt kell fizetni a központi strandon, Fonyód is fizetőssé tette több parkolóját és legnépszerűbb strandját, Balatonföldvár pedig az idei nyárra tervez a fonyódihoz hasonló lépéseket.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 04. 15:45, csütörtök | Helyi
Megkezdődik a varjúfészkek eltávolítása
Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy 2025. december 5-én (pénteken) a Kossuth Lajos utca Batthyány utca és Fadrusz János utca közötti szakaszán a fákon található varjúfészkek eltávolítására kerül sor.
2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi
Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő
November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.
2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi
Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén
A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.
2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi
Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban
November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.
