Hírek
2015. December 07. 09:15, hétfő |
Helyi sport
Forrás: kecskemetilc.hu
Magabiztos győzelemmel kezdett Bács megye
Vanó Sándor csapata 5-1-re verte Hajdú-Bihart, így jó pozícióból várhatja a Szabolcs-Szatmár-Bereg elleni meccset.
Bács megye villámrajtot vett, hiszen már az első negyedórában kétgólos előnybe került. Először Palásti érkezett fejjel egy baloldali beadásra, majd némi szerencsével, Bene oldalszabadrúgása haladt túl a gólvonalon, ehhez azonban kellett Kiss hatalmas hibája is. A mieink több szép támadást is vezettek, Hajdú-Bihar pedig alig-alig jutott el Tóth kapujáig, ráadásul amikor feljebb jöttek, kontrából kapták a harmadik gólt. Palásti gyönyörűen indította Dostyiczát, aki a kifutó kapus fölött, elegánsan emelt a hálóba.
Szünet után megint jól kezdtünk, Harnos első labdaérintésiből azonnal gólt szerzett, innentől pedig már a következő meccsre is tartalékolt kicsit a csapat, Vanó Sándor további cserékkel is frissített. Bár egy szöglet után az ellenfél szépített, az utolsó gólt így is a mieink szerezték, amikor Mizsei indult el egyedül szép cselekkel, majd higgadtan lőtt a bal alsóba.
Mivel Pest 4-0-ra verte az első körben soros riválisunkat, Szabolcs ellen a döntetlen is elég lehet az elődöntőbe jutáshoz, kezdés 15:30-kor.
Bács-Kiskun – Hajdú-Bihar 5-1 (3-0)
Bács: Tóth – S. Juhász (Princz 36.), Szalontai, Csengő, Bene (Szabó T. 47.) – Szabó Sz. – Sibinger, Palásti (Vuits 42.), Kohány B., Dostyicza (Mizsei 62.) – Kohány G.
Gól: Palásti (11.), Bene (14.), Dostyicza (18.), Harnos (37.), Mizsei (69.) ill. Csordás (54.)
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 03. 16:30, kedd | Helyi sport
Dobos Eszter az ország legjobbjai között – rangos díjat vehetett át Inárcson
2026. január 31-én Inárcson került megrendezésre a Magyar Lovassport Szövetség, azon belül pedig a Lovassportok Amatőr és Utánpótlás Szakágának éves díjátadó Gálája.
2026. Február 01. 21:58, vasárnap | Helyi sport
Félegyházi éremeső a Kelet-Magyarország Kupán a birkózóktól
Az elmúlt szombaton Miskolcon rendezték a Kelet-Magyarország Kupa szabadfogású birkózó versenyt, az U10, U11 és U13-as korosztályoknak.
2026. Január 26. 15:43, hétfő | Helyi sport
Éremeső Korondon: kilenc dobogós hely a Kiskunfélegyházi Birkózó SE versenyzőitől
Egy nagyszerűen sikerült hétvégén vannak túl a Kiskunfélegyházi Birkózó SE versenyzői.
2026. Január 23. 10:54, péntek | Helyi sport
Eredményes szereplés a soltvadkerti Grundbirkózó területi döntőn
A Grundbirkózó program területi döntőjét Soltvadkerten rendezték meg, ahol a térség több intézménye is képviseltette magát.
