Hírek
2014. Szeptember 13. 14:58, szombat |
Helyi sport
Forrás: Adrienn
Lovas Nyílt Nap a Vasas Pályán
Még egy órahossza áll rendelkezésére annak, aki szeretne kilátogatni a Félegyházi Lovas Klub Sportegyesület Lovas Nyílt napjára a Vasas Pályára.
Még egy órahossza áll rendelkezésére annak, aki szeretne kilátogatni a Félegyházi Lovas Klub Sportegyesület Lovas Nyílt napjára a Vasas Pályára.
Ma (szeptember 13-án) 9 órakor kezdődött a Lovas Nyílt nap közös edzéssel a rendezők által a célra megfelelően rendbe tett, lekaszált Vasas Pályán.
A változékony idő ellenére rengetegen kilátogattak az eseményre. Szerencsére a talaj sem ázott fel túlságosan a tegnap délutáni esőzés folytán.
A délelőtt folyamán bemutatkoztak az ifjú kezdő és haladó lovasok, majd díjugrató bemutató és Western bemutató színesítette a programok sorát. A szervezők jóvoltából díjtalanul lovagolhatnak és kocsikázhatnak az odalátogatók. Délben bográcsban főtt finomságok (marha- és birkapörkölt) közül lehetett válogatni, illetve az egész rendezvény ideje alatt büfé üzemel.
Ha a gyerekek valamilyen véletlen folytán eltelnének a lovak és lovasok látványával, egyéb kikapcsolódásra is lehetőség nyílik a pályán, hiszen különféle játékokkal, ügyességi feladatokkal tölthetik el az időt. Noha délben egy kis esőzés megzavarta az egész napos eseményt, de délután töretlen lendülettel folytatódott lovas edzés és a bemutatók sora.
Mindenkit szeretettel vár a rendezőség!
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 03. 16:30, kedd | Helyi sport
Dobos Eszter az ország legjobbjai között – rangos díjat vehetett át Inárcson
2026. január 31-én Inárcson került megrendezésre a Magyar Lovassport Szövetség, azon belül pedig a Lovassportok Amatőr és Utánpótlás Szakágának éves díjátadó Gálája.
2026. Február 01. 21:58, vasárnap | Helyi sport
Félegyházi éremeső a Kelet-Magyarország Kupán a birkózóktól
Az elmúlt szombaton Miskolcon rendezték a Kelet-Magyarország Kupa szabadfogású birkózó versenyt, az U10, U11 és U13-as korosztályoknak.
2026. Január 26. 15:43, hétfő | Helyi sport
Éremeső Korondon: kilenc dobogós hely a Kiskunfélegyházi Birkózó SE versenyzőitől
Egy nagyszerűen sikerült hétvégén vannak túl a Kiskunfélegyházi Birkózó SE versenyzői.
2026. Január 23. 10:54, péntek | Helyi sport
Eredményes szereplés a soltvadkerti Grundbirkózó területi döntőn
A Grundbirkózó program területi döntőjét Soltvadkerten rendezték meg, ahol a térség több intézménye is képviseltette magát.












