Hírek
2019. Január 05. 10:15, szombat |
Helyi
Forrás: bacsmegye.hu
Kupolás barlangmedencével épül termálfürdő Lakiteleken
A beruházás részeként kialakítanak többek között egy gyerek- és élménymedencét is, a zárt termálpark pedig több mint 3000 négyzetméteren jön létre.
Lakiteleken nyitott és zárt termálfürdőt, valamint kempinget, illetve hozzájuk kapcsolódó kiszolgáló épületeket hoznak létre több mint 4,5 milliárd forintból a Ferroép Zrt. kivitelezésében – derül ki az uniós közbeszerzési adatokból. A beruházó a Népfőiskola Alapítvány, mely a tavalyi évben a Nimród szabadidő- és tájpark és borkatedrális megvalósításával szintén a Ferroép Zrt.-t bízta meg. Lakiteleken emellett, szintén 2018-ban megkezdték a Nemzeti Művelődési Intézet új, 3600 négyzetméteres székházának építkezését a Lakitelek Népfőiskolán.
Változatos termálvilág épül
A nyitott termálfürdő kivitelezése magában foglalja többek között:
- egy bejárati épület megépítését,
- vizesblokk és vízgépház épület kialakítását,
- kupolás barlangmedence építését, valamint
- ülő-, élmény-, Kneipp- és gyerekmedence kialakítását.
A beruházás részeként átadnak majd 47 darab kemping beállót és létrehoznak egy 40 négyzetméteres főporta épületet is. A zárt termálfürdő és a kapcsolódó gyógyászati tér pedig csaknem 3000 négyzetméteres lesz. A munkálatok elkészülte után 30 napos próbaüzemet követően vehetik majd teljesen birtokba a fürdőt a látogatók.
(Fotó: illusztráció - termalfurdo.hu)
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 04. 15:45, csütörtök | Helyi
Megkezdődik a varjúfészkek eltávolítása
Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy 2025. december 5-én (pénteken) a Kossuth Lajos utca Batthyány utca és Fadrusz János utca közötti szakaszán a fákon található varjúfészkek eltávolítására kerül sor.
2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi
Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő
November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.
2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi
Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén
A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.
2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi
Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban
November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.
