Hírek
2025. Február 10. 07:32, hétfő |
Helyi
Forrás: Cs.Adrienn
Közös imával adtak hálát városunkért

Február 9-én, vasárnap 9 órakor a Sarlós Boldogasszony templomban tartott szentmisén imádkoztak városunk boldogulásáért és adtak hálát az itt élők szorgalmas munkájáért, mellyel nap, mint nap építik közösségünket.
Régi hagyomány az Kiskunfélegyházán, hogy Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepéhez kapcsolódva városalapítóinkról is megemlékezünk. Az ünnepi szentmisét – mellyel a Házasság Hete rendezvénysorozat is kezdetét vette – Geszler Péter plébános celebrálta.
Az evangélium meghallgatása előtt az atya köszöntötte városunk vezetőit.
- A mai napon hálát adunk mindazokért, akik tettek és fáradoztak azért, hogy mi egy közösségként dicsőíthessük Istent és hálát adhassunk. Városalapítóinkra emlékezünk, őértük is felajánlva a mai szentmisét – mondta Péter atya és arra is felhívta a figyelmet, hogy a misével egyúttal elkezdődik a házasság hete rendezvénysorozat is.
- Tehát a mai misét városunk házaspárjaiért, városunk családjaiért is felajánljuk, hogy mindaz az érték, ami ott van az ő kincsesládájukban éltetővé, élővé válhasson és így bátran tekinthessünk a jövőbe. Kérjük az Úr szent lelkét, a Szentlélek Isten áldását városunkra és családjainkra.
Az ünnepi szentmise példabeszédeként Lukács evangéliumának 5. fejezete hangzott el a csodálatos halfogásról.
Péter atya figyelmeztetett arra, hogy az evangéliumban nem az a középpont, hogy Jézus ámulatba ejtő halfogással jelét adja ki is ő valójában, hanem az a legfontosabb üzenete, hogy azok az egyszerű halászok, akikből apostol lesz, rátalálnak az Istenre és végérvényesen összekötik életüket. Ez az evangélium legnagyobb üzenete: Isten keresi az embert és ránk is talál a munkánkban, a sikereinkben, fájdalmainkban, szenvedéseinkben, a kudarcainkban, az örömünkben, bánatunkban és akkor, mikor mi is keressük őt.
Az atya kihangsúlyozta, hogy minden egyes előre lépéshez szükséges az a bátorság, ami a mai evangéliumban szintén megjelenik. Mert bátor az Isten, mikor emberré lesz, bátor az Isten fia, amikor odalép az emberhez és bátor az ember, mikor hagyja, hogy az Úr rátaláljon és rálép arra az útra, melyre meghívja őt az Isten.
- A városalapítóink is bátran ki tudták mondani: telepedjünk le itt. Nem azt mondták, hogy minek építsünk egy nagyobb templomot, mikor jó az a fatemplom is. Volt valaki közöttük, aki úgy érezte, itt az idő építeni, tenni valamit, hogy értéket teremtsünk és bátran tegyük az Isten kezébe azt, amink van. Megtette az első lépést ahhoz, hogy az Úr kegyelme tudjon bennünket tovább formálni és tudja a közösségeinket építeni. A házasságkötés is erről szól: bátran oda tudom adni a másik kezébe az életem. Rá tudok lépni arra az útra, ami nagy kockázattal jár és sok meglepetést tartogat, de bízom benne, akit a szívem szeret és bízom az Istenben, aki a kapcsolatunkat megáldja – mondta Péter atya.
Az ünnepi szentmise végén a megjelentek Balázs-áldásban részesültek Szent Balázs püspök, vértanú emlékére, a betegségek elkerülése érdekében.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2025. Március 23. 11:48, vasárnap | Helyi
Március 26-tól indul a Vidéki otthonfelújítási program a nyugdíjasoknak
Március 26-tól indul a Vidéki otthonfelújítási program a nyugdíjasoknak – tájékoztatott Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója a Facebook-oldalán vasárnap közzétett videóban.
2025. Március 23. 10:07, vasárnap | Helyi
Hírek az Ótemplomból
2025. március 23. - Nagyböjt 3. vasárnapja
2025. Március 23. 09:29, vasárnap | Helyi
EM: másfél ezernél többet vennének már támogatással a legnépszerűbb gyártó autóiból
A BYD termékeiből több mint 1500 megvásárlásához kértek eddig állami hozzájárulást az e-autó programban pályázó vállalkozások.
2025. Március 23. 08:00, vasárnap | Helyi
Hírek a Szent István templomból
2025. március 23. - Nagyböjt 3. vasárnapja