Városlista
2024. október 24, csütörtök - Salamon

Hírek

2023. November 09. 20:18, csütörtök | Helyi
Forrás: F. Adrienn

Köszöntötték a szociális szférában dolgozókat

Köszöntötték a szociális szférában dolgozókat

Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata nagy jelentőséget tulajdonít annak, hogy a szociális ágazatban több évtizede dolgozó kollégák munkáját megköszönje és elismerje.

A Szociális Munka Napja alkalmából jubileumi oklevelek átadására került sor november 9-én a Városháza dísztermében megrendezett ünnepi műsor keretében.
A megjelenteket Csányi József polgármester köszöntötte, majd Ónodi Izabella a Művelődési és Szociális Bizottság elnöke osztotta meg gondolatait az ünnepeltekkel és a meghívott vendégekkel.

Beszédében felelevenítette XVIII. századi Pest-Budát, ahol még lényegében a középkori formákban gondoskodtak az elesettekről. A szegénygondozás intézményesítésére a felvilágosult abszolutizmus idején – 1817. elején - történt először kísérlet, amikor József nádor második felesége, a 20 éves Hermina főhercegnő egy, az ínség enyhítésén munkálkodó "asszonyi egyesület" alapításának gondolatát vetette fel.

- Hermina főhercegnő végül megalapította a pesti és a budai jótékony célú egyesületet. A két egyesületet egy folyó választotta el egymástól, mégis szívük egyként dobbant a szegények megsegítésére. Ez volt Magyarországon a nagybetűs szociális munka történetének első fejezete. Az akkori nemesasszonyok feladatát mostanra átvállalta az állam, az önkormányzat és kisebb helyi közösségek, a nemes lélek azonban helyén maradt és azóta is felelősséggel, szakértelemmel, kitartással árassza szét szeretetét nap, mint nap a rászorulók között – mondta köszöntő beszédében Ónodi Izabella, majd e gondolatokkal zárta ünnepi beszédét:

- Adományozni sokféleképpen lehet, de igazán szeretni csak egyféleképpen: önzetlenül. A mai nap évről-évre rávilágít, hogy a szociális munka csendes harcosai hivalkodás nélkül, hálát nem várva, időt és energiát nem kímélve haladnak tovább a Henriett hercegnő által kijelölt úton. A szociális munka napja így a nemes szív és az erős lélek napja is. Köszönjük, hogy vannak nekünk.

Az ünnepi gondolatokat követően Csányi József polgármester és Ónodi Izabella elnök asszony nyújtotta át az elismerő okleveleket.

A köz szolgálatában eltöltött 40 éves munkájáért oklevelet vett át:

  • Báthori Istvánné, a Kapocs Darvas Bölcsőde kisgyermeknevelője
  • Nagy Istvánné, a Kapocs Dankó Pista utcai Bölcsőde kisgyermeknevelője
  • Sárkány Anikó, a Kapocs Darvas Bölcsőde kisgyermeknevelője
  • Hankóné Szabó Piroska, a Szivárvány Intézmény ápolója

A köz szolgálatában eltöltött 30 éves munkájáért oklevelet vett át:

  • Fekete Mátyás Ferencné, a Szivárvány Intézmény gondozója
  • Csordás Mónika, a Szivárvány Intézmény ápolója
  • Pappert Ferencné, a Szivárvány Intézmény gondozója
  • Mészárosné Buri Andrea, a Szivárvány Intézmény szociális munkatársa, MHCS csoportvezető
  • Dobos Mónika, a Szivárvány Intézmény ápolója
  • Terjékné Nemes Nagy Éva, a Szivárvány Intézmény terápiás munkatársa

A köz szolgálatában eltöltött 25 éves munkájáért oklevelet vett át:

  • Kispetiné Keserű Ildikó, a Kapocs óvodai és iskolai szociális segítője
  • Szűcs Ottóné, a Kapocs Család és Gyermekjóléti Szolgálat szakmai vezetője
  • Sáfár Lászlóné, a Szivárvány Intézmény gondozója


A Művelődési és Szociális Bizottság élve az Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatában meghatározott lehetőségével, dicséretben részesítette a munkájukat elhivatottsággal, önzetlen odaadással végző dolgozókat.

Elismerő oklevélben részesül:

Szivárvány Személyes Gondoskodást Nyújtó Intézményből:

  • Seres Zoltán(gépkocsivezető, karbantartó)
  • Zsígó Lászlóné (tanyagondnok)
  • Takácsné Farkas Ildikó (házigondozó)
  • Gubicza Anikó(gondozó)
  • Tóthné Nagy Annamária(gondozó)
  • Zavada Erika(gondozó)
  • Rádi Nándor (szakács)
  • Csordás Jánosné(konyhai kisegítő)
  • Gondi-Magosi Erika(készletnyilvántartó)
  • Varga Etelka(mosodai dolgozó)
  • Majorszki Andrásné (mosodai dolgozó)
  • Feketéné Szabó Edit(gondozó)
  • Praczu Mihályné(ápoló)
  • Szász Istvánné(gondozó)

KAPOCS Szociális és Gyermekvédelmi Intézményből:

  • Nagy Zoltán(családsegítő)
  • Székely Malvin Mária(szakgondozó)
  • Rácz Katalin(gondozó)
  • Fekete Alexandra(kisgyermeknevelő)
  • Rácz Zoltánné(takarítónő)
  • Vízhányó Anita Klára(esetmenedzser)
  • Tarjányiné Dósa Ibolya(kisgyermeknevelő)
  • Seres Henrietta(kisgyermeknevelő)
  • Kovácsné Bojtor Edina(bölcsődei dajka)
  • Hideg Brigitta(konyhai kisegítő)
  • Dobos László (karbantartó)

Az ünnepségen zenés műsorral közreműködött Bíró Vitéz Csongor.

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2024. Október 24. 10:37, csütörtök | Helyi

Elkészült a kétmilliomodik autó a kecskeméti Mercedes-Benz Gyárban

Újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett a kecskeméti Mercedes-Benz Gyár, októberben legördült a gyártósorról a kétmilliomodik jármű. A jubileumi modell egy tisztán elektromos hajtású, ötüléses EQB.

2024. Október 24. 09:53, csütörtök | Helyi

Egy nap alatt 55 tonna illegális szemetet gyűjtött össze a Magyar Közút

Csak ezen a napon összesen 55 tonnát meghaladó hulladékot szállítottak el hivatalos lerakóhelyekre a közutas szakemberek.

2024. Október 24. 09:35, csütörtök | Helyi

Településtörténeti mérföldkő: megépül az M5 autópálya csomópontja Kunszálláson

Kedden kora délután sajtótájékoztató keretében jelentette be Lezsák Sándor országgyűlési képviselő és Almási Roland Márk polgármester, hogy megépül az M5 autópálya kunszállási lehajtója.

2024. Október 22. 19:42, kedd | Helyi

Tájékoztató katasztrófavédelmi gyakorlatról