Városlista
2025. december 6, szombat - Miklós

Hírek

2020. Március 21. 12:00, szombat | Helyi
Forrás: hazipatika.com

Koronavírus: újabb tüneteket jeleztek

Koronavírus: újabb tüneteket jeleztek

Az eddig ismertetett légúti panaszok mellett, úgy tűnik, sok betegnél emésztőrendszeri tüneteket is kivált a koronavírus.

Láz, végtagfájdalmak, száraz köhögés, nehéz légzés - a koronavírus terjedése kapcsán eddig ezekre a tünetekre hívta fel a hatóság a figyelmet. A járvány miatt felállított kínai kutatócsoport szerint azonban sok betegnél különböző emésztőrendszeri tünetek is jelentkeztek.

Emésztőrendszeri zavarok is jelentkeztek
A vizsgálat szerint a vírus epicentrumának számító Hupej tartományban a fertőzöttek felénél étvágytalanság és hasmenés is fellépett. Sőt, a betegek egy része fő panaszukként nevezték meg ezeket a tüneteket. A tanulmány emellett azt is kiemelte, hogy az emésztőrendszeri panaszokkal küzdők esetében sokkal hosszabb idő telt el az első tünetek jelentkezésétől a kórházi kezelésig, mint azoknál a koronavírusos betegeknél, akik elsősorban légúti panaszokat tapasztaltak. Ezek a betegek ráadásul kisebb arányban is gyógyultak meg, mint azok, akiknél a légúti tünetek voltak dominánsak.

Az eredmények ismeretében a kutatók azt javasolják, hogy az orvosok vizsgálják felül az eddigi ellátási protokollt. Szerintük az emésztőrendszeri panaszok esetén az eddigieknél korábban fel kellene vetni a koronavírus-fertőzés gyanúját, nem szükséges várni a légzőszervi gondok kialkulására.

Bár az ázsiai országok jelentős részében már lecsengőben van, Európában még csak most jön a járvány neheze. Péntekig a koronavírus több mint 3400 áldozatot szedett csak Olaszországban, de ezer felé közelít a halálesetek száma Spanyolországban is. Magyarországon egyelőre három haláleset köthető a koronavírushoz, a járványügyi szakemberek szerint azonban a következő hetekben drasztikusan megnő az érintettek aránya.

Címkék: koronavírus

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 06. 10:21, szombat | Helyi

Ma 10 órától megnyitotta kapuit a városi jégpálya

Ma reggel 10 órakor megnyílt a városi jégpálya, ahol kicsik és nagyok egyaránt kipróbálhatják a korcsolyázás örömeit.

2025. December 04. 15:45, csütörtök | Helyi

Megkezdődik a varjúfészkek eltávolítása

Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy 2025. december 5-én (pénteken) a Kossuth Lajos utca Batthyány utca és Fadrusz János utca közötti szakaszán a fákon található varjúfészkek eltávolítására kerül sor.

2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi

Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő

November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.

2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi

Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén

A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.