Hírek
2013. Április 17. 14:09, szerda |
Helyi
Forrás: Félegyházi Közlöny
Költészet napi szavalóverseny
A Constantinum az idén is megrendezte a Költészet Napi Szavalóversenyét az általános iskolák felső tagozatosai, illetve a középiskolás diákok számára.
A Constantinum az idén is megrendezte a Költészet Napi Szavalóversenyét az általános iskolák felső tagozatosai, illetve a középiskolás diákok számára. A kitűnően előkészített és megrendezett eseményen bármely magyar költő szabadon választott istenes versével, és bármely XX-XXI. századi magyar költő szabadon választott tetszőleges témájú versével lehetett nevezni.
Örvendetes volt látni a sok indulót, hiszen az I. kategóriában 17-en, míg a másik kategóriában 13-an mérették meg magukat. Az általános iskolás korosztályúak közül első lett a KÖÁI Dózsa Általános Iskola tanulója, Zámbó Vanessza, második lett a constantinumos Almási Emerencia, a dobogó harmadik fokára Fekete Ágnes, a Móra Ferenc Gimnázium 7/E osztályos tanulója állhatott fel. A középiskolás kategóriában az I. helyezést a mórás Barna Pap Bianka (9/E) érte el, a II. helyet megosztva két diák, a mórás végzős Gulyás Eszter (12/E), valamint a PG-s Kovács Ferenc érte el, míg harmadik lett Ízer Klaudia, a Constantinum diákja. A mórás diákok a „Beszélni nehéz!” diákkör tagjai voltak, akiket Dr. Borbélyné Szabó Katalin körvezető készített fel.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 19. 10:15, csütörtök | Helyi
Áprilisban indul az idei szezon a Kecskeméti kisvasúton
2026-ban is áprilisban kezdetét veszi a szezon a Kecskeméti Kisvasúton és a hozzá kapcsolódó hajtánypályán.
2026. Március 19. 10:11, csütörtök | Helyi
Anyakönyvi hírek
Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.
2026. Március 18. 10:53, szerda | Helyi
Lassú turizmus és csúcstechnológia – erdélyi szakmai úton a Kiskunfélegyházi Közgazdasági Technikum tanárai
2026. Március 16. 11:22, hétfő | Helyi
Álvásárlással csalták csapdába
Elektromos cigaretta vásárlását ígérve csaltak csapdába egy férfit és apósát Kiskunfélegyházán a tettesek, majd fegyverrel fenyegetőzve vitték el az árut.
