Városlista
2024. április 18, csütörtök - Andrea

Hírek

2018. Május 24. 08:16, csütörtök | Helyi sport
Forrás: Kis Mónika

Kiskunhalason versenyeztek a Koppányok

Kiskunhalason versenyeztek a Koppányok

2018. május 20-án Kiskunhalason a Fráter-dombon jártak Turul Koppány Íjászai Hagyományőrző Sportegyesület tagjai.

Az egykor a Kiskunság belsőbb területein is húzódó Ős-Duna medrét többször változtatta, mely során hordalékkúpokat alakított ki. A kiszáradt mederből a szél a homokot kifújta, a környező területeken elterítette. Ahol ezeken a területeken a növényborítottság megszűnt, vagy ki sem alakult, ott a szél ismételten kifejtette hatását, a szabadon lévő homokot összehordta, buckákat emelt belőle. A szél hatására ezek a sokszor 10 méter magasságot is elérő buckák elkezdtek „vándorolni”. Ezek a képződmények a Kiskunságra, így Kiskunhalas térségére is igen jellemzőek voltak az 1800-as évekig. Ekkor a helyi gazdák a buckákat eltúrták, helyüket szőlővel, gyümölcsössel, valamint akác-és nyárfaerdőkkel telepítették be, mely hatására a homok mozgása megállt. A Kiskunhalasi Fráter Domb a környék utolsó vándorló homokbuckája, mely szabadon látogatható, Natura 2000-es terület. Ezen a varázslatos egyedi területen rendezte meg a Kiskunhalasi Napsólyom Íjászegyesület a Dinnyés Gyula által főszervezett Dél-Alföldi Régiós Történelmi Versenysorozat második fordulóját. A helyszín a fent leírtak szerint egyedülálló, változatos. Tündököl a területen fenyves erdő óriás tobozokkal, hatalmas homokdomb, védett árvalányhaj és akác és nyárfaerdő is. Ebben a szép környezetben, ragyogó napsütéses időben, igényes 21 célon zajlott verseny. A versenyt változatos célok jellemezték, kihívás volt 10 méteres mélységbe lefelé lőni a célra, vagy eltalálni a 80 méterre kihelyezett távolsági célt. A versenyzőket próbára tették a különleges helyszín nehéz terepadottságai, az azokból adódó kihívást jelentő célkihelyezés, és az erős mezőny. A Koppányok 19 fővel képviselték a várost.

Az alábbi eredmények születtek:
Rácz Nikolász longbow kategóriában 1 lett.
Dinnyés Gyula modern pusztai íjjal senior férfiak között 1. lett, senior nőknél Berente Imréné 2. lett.
Szeibert Imre modern pusztai íjjal a legnépesebb felnőtt férfi kategóriában 2., Csányi József 4., Szólya Imre 5., Tóth Mihály 7., Kis Csaba 9., Kiss László 11., végzett.
Az ifi lányoknál pusztai íj kategóriában: Sárkány Szabina 4., Csankovszki Anna 5., Csáki Laura 6. lett.
Modern pusztai íj kategóriában Boldog Bence 3.,Kurucz Orsolya 3., Kiss János pedig 5., lett.
Vadászrefelx íj kategóriában Bense László 1 ., Kis Mónika a 2., Tamáskovics Gyula az 1., Misák Attila pedig 10. helyen zárta a versenyt.
A 6 állomásos versenysorozat következő fordulója Szegeden lesz június 03-án.

Kis Mónika

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 09. 16:16, kedd | Helyi sport

Áprilisi éremeső a Koppányoknál

2024. április 06-án a Kiskunfélegyházi Reptéren versenyeztek a Koppányok. A versenyt mely a 2024-es Sólyompróba sorozat 2. állomása volt, a KHTK Fénypárduc Íjász Szakosztálya szervezte.

2024. Április 09. 12:27, kedd | Helyi sport

Czakó Zoltán kijutott a Európa-Bajnokságra

Már biztosan megszerezte a válogatott mezt Czakó Zoltán, a Kiskunfélegyházi Birkózó SE versenyzője.

2024. Április 04. 16:29, csütörtök | Helyi sport

Húsvéti verseny beszámolók a Koppányok tollából

2024. március 29-én Nagypénteken, Domaszéken jártunk a Farkas a Piroskát elnevezésű örömíjászversenyen.

2024. Március 26. 11:01, kedd | Helyi sport

Tavaszi versenyek a Koppányoknál

2024. március 17-én a Magyar Íjász Szövetség 3D Szakága 2024. évi 3D Teremíjász Országos Bajnokságon vettek részt a Koppányok 4 fővel.