Hírek
2018. November 24. 14:21, szombat |
Helyi
Forrás: Adrienn
Kiállítással egybekötött könyvbemutatót tartottak a Holló László Képzőművész Kör kiállítótermében
Vedres-Nagy Ibolya és Vedres Ferenc „Fa és Forgács” címmel megjelent kötetét egy baráti összejövetel keretében mutatták be november 23-án a Holló László Képzőművész Kör kiállítótermében.
A könyvbemutatón egyúttal a megjelentek megtekinthették Bánkúti Emese - aki Ibolya és Ferenc könyveinek illusztrátora - alkalmi kiállítását.
A baráti összejövetelen Rátkai Zsuzsanna beszélgetett a vendégekkel, akik verseket és novellarészleteket olvastak fel a kötetből.
Vedres Ferenc Kiskunhalason született, majd Kiskunfélegyházán, a Mezőgazdasági Technikumban szerezte meg érettségi bizonyítványát. Később - a felsőfokú tanulmányait befejezve -
dolgozott is városunkban.
Első versét ötödikes korában írta, mely meg is jelent nyomtatásban a Magyar Ifjúságban.
Ezt követően rendszeresen megjelentették alkotásait a lapban. Sőt emellett a helyi és megyei lapok hasábjain is közölték verseit. Miután nyugdíjba vonult, addigi írásait kötetbe rendezte és szerencsére talált vállalkozót a könyv kinyomtatására is.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 17. 19:42, péntek | Helyi
A digitális dzsungelben is van létjogosultsága a grafikáknak
A Holló László Képzőművész Kör Grafikai Szakkörének kiállítása nyitotta meg a Városalapítók hete programsorozatát május 17-én (pénteken) az Ágyú Kézműves Sörgaléria és Gasztroműhelyben.
2024. Május 17. 10:17, péntek | Helyi
Erőszakkal akarta rávenni
Vádemelést javasolnak azzal az idős férfival szemben a kiskunfélegyházi rendőrök, aki az utcán kezdte ütlegelni korábbi élettársát azért, hogy rábírja a visszaköltözésre.
2024. Május 17. 09:48, péntek | Helyi
MME: nem kell félni az ártalmatlan tőrösdarazsaktól
Májustól lehet számítani a termetes tőrösdarazsak feltűnésére, de ezek a rovarok az emberekre, a háziállatokra nem veszélyesek - figyelmeztet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesült (MME)
2024. Május 17. 09:46, péntek | Helyi
A MÁV kérése - Ha pünkösdkör utazik, váltsa meg már most vonatjegyét!
Május 19-én, vasárnap az ünnepnapi, 20-án a vasárnapi menetrend szerint közlekednek a vonatok, 21-én pedig már a megszokott munkanapi menetrend érvényes.