Városlista
2024. május 8, szerda - Mihály

Hírek

2019. Július 16. 10:57, kedd | Helyi
Forrás: petofiszallas.hu

Ki Mit Tud vetélkedőt rendeztek az időseknek

Ki Mit Tud vetélkedőt rendeztek az időseknek

2019. július 6-án Petőfiszállás Községi Önkormányzata és Szociális Intézménye 6 év után újra megrendezte az Idősek Bács-Kiskun megyei művészeti és kulturális "Ki Mit Tudját".

A rendezvény Pálosszentkúton került megszervezésre, ahol ugyanezen a napon tartották a Pálosszentkúti Motoros Zarándoklatot.

A két eseményt a szervezőknek sikerült probléma nélkül összehangolni, sőt remek kísérő rendezvényei voltak egymásnak.

A zsűri elnökeként és a rendezvény fővédnökeként a találkozón részt vett Lezsák Sándor országgyűlési képviselő, az Országgyűlés alelnöke. Az 5 tagú szakmai zsűri további tagjai: Zsótér Antal, a Szegedi Kistérség Többcélú Társulása - Egyesített Szociális Intézményének nyugalmazott igazgatója, Mészáros Márta a Kiskun Múzeum igazgatója, Rádi Györgyi, a Petőfi Sándor Általános Iskola igazgatója és Balla Barnabás Pálosszentkúti plébános volt.

A közel 150 résztvevő a megye 16 településéről érkezett és 4 kategóriában mérte össze tudását a nap folyamán. A rendezvényt Szász János polgármester nyitotta meg köszöntőjével, majd a felállított színpadon elkezdődtek a produkciók.

10 órakor a Motoros Zarándoklat szentmiséje következett, melyen mindkét rendezvény résztvevői együtt vettek részt. Ezt követően a motorosok felvonulása és közös indulása volt nagyszerű látványosság. A motoros zarándokok szokásos módon rendőri és polgárőri biztosítás mellett motoroztak be a Szent István templomhoz Kiskunfélegyházára, ahol megáldották a motorokat.

A "Ki Mit Tud" fellépések folyamatosan zajlottak egészen ebédig. Délután került sor az eredményhirdetésre és az értékelésre, ahol átadásra kerültek a díjak és az ajándékok.

  • "Vers és próza" kategóriában Galgócziné Csífi Katalin lett az első helyezett, "Színpadi előadás" kategóriában a Kunszállási Arany Alkony Nyugdíjas Klub. "Dal és hangszeres előadás" kategóriában a Csólyospálosi és Kömpöci Hagyományőrző Énekkar kapta az első díjat
  • a "Képzőművészet" kategóriában pedig Kis Jánosné Zsuzsika, Petőfiszállás lakója vehette át az első helyért járó kupát.

Nem csak a helyezettek, hanem minden résztvevő kapott könyvet és egyéb értékes ajándékot, senki sem távozott üres kézzel.

A produkciók között és az eredményhirdetés után Szűcs Béla és Révész László játszott vidám talpalávalót, az idősek közül sokan táncra is perdültek. Ezután a Motoros Zarándoklat programjai zajlottak folyamatosan egészen estig.

Elsőként egy Kerekasztal beszélgetés, "Önbizalom a mindennapokhoz" címmel, majd Keresztény Kvízre hívták a jelenlevőket a szervezők. Az esti programokat a Rock Fanatic színvonalas koncertje zárta.

A szervezők ezúton is köszönik a segítők áldozatos munkáját, különös tekintettel a Nemzeti Fórum helyi tagságára, a Polgárőr Egyesület és a Szentkúti Nyugdíjas Klub tagjaira. Köszönet a Fornetti Kft.-nek a támogatásért, valamint a Petőfiszállási Konyha és a Főzőmesterek munkájáért.

A cikket és a képeket Nagy Tímea készítette (petofiszallas.hu)

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 07. 10:00, kedd | Helyi

Matematikával folytatódott az írásbeli érettségi

Matematikával folytatódott kedd reggel 9 órától az írásbeli érettségi.

2024. Május 07. 09:50, kedd | Helyi

A sok cukor és koffein a vizsgázók ellensége

A sok kávé és energiaital, illetve a cukros ételek és italok inkább rontják a vizsgára készülők teljesítményét.

2024. Május 07. 09:19, kedd | Helyi

Lánglovagok versenye, majdnem dobogósok lettünk

A dobogóról egy hajszállal maradt le a Bács-Kiskun vármegyei csapat az országos kismotorfecskendő-szerelő versenyen.

2024. Május 07. 08:49, kedd | Helyi

Hidegfront hoz esőt és lehűlést a héten

Hidegfront érkezett megélénkülő széllel és egyre többfelé várható eső, zápor, zivatar.