Városlista
2024. április 20, szombat - Konrád, Tivadar

Hírek

2015. Szeptember 01. 08:28, kedd | Helyi
Forrás: OrientPress Hírügynökség

Kezdődik a tanév

Kezdődik a tanév

Ma véget ér a mintegy két és fél hónapos vakáció és megkezdődik a 2015/16-os tanév az iskolákban.

Kedden 1 millió 200 ezer általános iskolás és középiskolás diák veszi hátára az iskolatáskát, százezren közülük először lépik át az iskola kapuit. A változás az új tanévben, hogy július 1-jétől a nemzetgazdasági tárca fenntartásába kerültek a szakképző intézmények a Kliktől, ez mintegy 300 intézményt jelent, körülbelül 700 telephellyel.

Hanesz József, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) elnöke korábban elmondta: fenntartásukban 2200 intézmény működik, a feladat-ellátási helyek száma pedig 5147. Júliustól a szakképzés leválásával 300 intézmény került el a Kliktől. Az intézményi férőhelyek száma 1,3 millió, a beiratkozó elsősök négyezerrel kevesebben vannak, mint tavaly. Az intézményekben több mint 748 ezer diák tanul. A pedagógusok száma több mint 95 ezer, a szakképzéssel mintegy 25 ezren távoztak, a technikai dolgozók száma pedig mintegy 50 százalékkal csökkent.

A változás az új tanévben, hogy július 1-jétől a nemzetgazdasági tárca fenntartásába kerültek a szakképző intézmények a Kliktől, ez mintegy 300 intézményt jelent, körülbelül 700 telephellyel. Az intézményeket 44 centrumba szervezték, Budapesten öt, a megyékben pedig 1-3 centrumot hoztak létre.

Az új tanévben már teljessé válik a mindennapos testnevelés, folytatódik a pedagógusok béremelése, akik átlagosan 6-10 ezer forint többlettel számolhatnak majd. Folytatódik továbbá a minősítésük is: 2016 elejétől várhatóan 1688-an lépnek a Pedagógus I. kategóriába, 10 550-en a Pedagógus II. fokozatba és háromezren a Mesterpedagógus kategóriába.

A most induló tanév 181 napos, a tanév rendje szerint az őszi szünet 2015. október 26-tól október 30-ig, a téli 2015. december 21-től december 31-ig tart, a tavaszi szünet pedig 2016. március 24-től március 29-ig.

Lesz kompetenciamérés a mostani tanévben is, ezt 2016. május 25-én tartják.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 20. 08:00, szombat | Helyi

Mozogj sokat, érezd jól magad

„Mozogj sokat, érezd jól magad” mottóval szervezte meg az MDSZ a Diákolimpia Junior Fesztivált 2024. április 17-én a Kész Aréna Sportcsarnokban az I. és II. korcsoportos gyerekeknek.

2024. Április 19. 15:23, péntek | Helyi

Muzsikál az erdő 2024

Május 10. és 12. között Kecskemét és Lakitelek-Tőserdő térségében is megszervezik a „Muzsikál az erdő” elnevezésű rendezvényt.

2024. Április 19. 15:20, péntek | Helyi

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén

A hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok.

2024. Április 19. 15:09, péntek | Helyi

Újabb Balázs Árpád AMI - Battyány iskolás diák sikere

Hétfőn Szegeden, a Király-König Péter Zenei Alapfokú Művészeti Iskolában rendezte meg a Fesztivál Akadémia a II. Halász Ferenc Tehetségkutató versenyt.