Városlista
2026. február 3, kedd - Balázs

Hírek

2017. November 10. 12:15, péntek | Helyi
Forrás: hirado.hu

Kezdődik a prémiummal és korrekcióval emelt nyugdíjak kifizetése

Kezdődik a prémiummal és korrekcióval emelt nyugdíjak kifizetése

Az emeléssel kiegészített novemberi járadékok kifizetése pénteken kezdődik

– mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára Budapesten, sajtótájékoztatón.

Novák Katalin közölte, a kifizetés 2 millió 750 ezer embert érint. A bankszámlákra már pénteken megérkezik a pénz, a postások pedig november 15-től viszik ki a nyugdíjakat. Az államtitkár kiemelte, Magyarország történetében először fizetnek nyugdíjprémiumot, amely a 3,5 százalékot meghaladó gazdasági növekedésnek köszönhető. Hozzátette, hogy a prémium legfeljebb 12 ezer forint lehet, ezt az összeget pedig mindenki megkapja, akinek legalább 80 ezer forint a nyugdíja.

Emellett ebben a hónapban kiegészítő emelés is jár, amely 125 ezer forintos nyugdíj esetén szintén 12 ezer forintot jelent – ismertette Novák Katalin. Emlékeztetett: a törvény szerint csak a nyugdíjkorhatárt betöltöttek lennének jogosultak a prémiumra, a kormány azonban úgy döntött, hogy mindenki megkapja, aki nyugdíjszerű juttatásban részesül.

Az államtitkár azt hangoztatta, hogy a kormány anyagiakban is szeretné kifejezni az idősek iránti megbecsülését, valamint azon dolgozik, hogy a nyugdíjasokkal kötött szövetség értelmében megőrizze a nyugdíjak vásárlóértékét. Novák Katalin kitért arra is, hogy már a kormány előtt van egy törvényjavaslat, amely szerint a súlyosan beteg gyereküket legalább 20 évig ápoló szülők nyugdíjba vonulásuk után 2018-tól havi 50 ezer forint nyugdíj-kiegészítést kapnának.

Címkék: nyugdíj

Ezek érdekelhetnek még

2026. Január 29. 17:36, csütörtök | Helyi

Anyakönyvi hírek

Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.

2026. Január 29. 15:13, csütörtök | Helyi

Forgalmi rend változás a Mónus Illés utcában

Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata tájékoztatja a lakosságot, hogy a Mónus Illés utcában a mai naptól egyirányúsítás lép életbe.

2026. Január 26. 13:59, hétfő | Helyi

Visszatekintés a Koppány Íjászok 2025-ös esztendejére

A Kiskunfélegyházi Turul Koppány Íjászai Hagyományőrző és Sportegyesület 2009 óta működik. Rendezvényszervező, közösségépítő, hagyományőrző és íjász sporttevékenységet folytat.

2026. Január 23. 11:20, péntek | Helyi

Közös imádság városunkért az Ótemplomban

Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepéhez közeledve 2026. február 1-jén, vasárnap reggel 9 órakor szentmisét mutatnak be Kiskunfélegyháza városáért az Ótemplomban.