Hírek
2023. Október 25. 16:33, szerda |
Helyi
Forrás: batthyanysuli.hu
Kezdetben vala a tánc
2019-ben indult útjára a Lázár Ervin Program, melynek küldetése, hogy minden 1-8. évfolyamon tanuló diák évente legalább egy alkalommal részt vehessen valamilyen színházi-, tánc-, báb- vagy cirkuszi előadáson, hangversenyen, eljuthasson egy múzeumba vagy múzeumpedagógiai foglalkozásra, meglátogathasson egy nemzeti parkot, egy őshonos állatokat bemutató gazdaságot vagy egy nemzeti emlékhelyet.
A Program célja, hogy a művészet, szociális helyzettől és területi elhelyezkedéstől függetlenül minden köznevelésben tanuló diák számára egyenlő feltételek mellett hozzáférhető legyen. Fontos, hogy csökkentsék a kulturális esélyegyenlőtlenséget, a szociális, gazdasági és területi különbségeket a gyermekek művészethez jutásával kapcsolatban. Elősegítsék a diákok életkori sajátosságaiknak megfelelő, tanulmányikhoz kapcsolódó, az oktatási-nevelési célokkal összhangban lévő művészeti élményben részesedését, erősítsék a fiatal generációk nemzeti identitástudatát.
A 6-7. évfolyamosoknak a Budapesti Filmharmóniai Társaság tartott színvonalas előadást a tánc jelentőségéről a Kiskunfélegyházi Batthyány Lajos Általános Iskola Kodály-termében.
„Miért meghatározó az ember életében a ritmus, és hol van a kapcsolat Vivaldi, Erkel, Csajkovszkij és egy maori törzsi tánc, a “haka” között? A társaság az Operaház zenészeivel, a gyerekek megszólításában gyakorlott előadókkal, és számos interaktív játékkal mutatták be a fiataloknak a ritmus, szó szerint az első szívverésünktől fogva bennünk dobogó őserejét.
Bemutatták a tánc útját a törzsi szertartásoktól az operaházi balett produkciókig, közben számos videóbejátszással és zenészek segítségével élőben bemutatott zeneművel idézték meg a történelmi korokat a barokktól napjainkig.
A tánc szerepe a párválasztásban a kezdetektől meghatározó, ezért tudatosítják a fiatalokban a testtartás, a testbeszéd, és az udvarias közeledés fontosságát, mely a hétköznapokban is kiemelt jelentőséggel bír. Számos közös ritmusjátékkal, helyzetgyakorlattal színesítik programjukat, de a művészek előadnak „tánczenét” is a barokktól napjainkig a balett érintésével.
Forrás: Budapesti Filmharmóniai Társaság, batthyanysuli.hu
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 19. 10:58, vasárnap | Helyi
Hírek az Ótemplomból
Pünkösdvasárnap, a Szentlélek kiáradásának főünnepe – 2024. május 19.
2024. Május 17. 19:42, péntek | Helyi
A digitális dzsungelben is van létjogosultsága a grafikáknak
A Holló László Képzőművész Kör Grafikai Szakkörének kiállítása nyitotta meg a Városalapítók hete programsorozatát május 17-én (pénteken) az Ágyú Kézműves Sörgaléria és Gasztroműhelyben.
2024. Május 17. 10:17, péntek | Helyi
Erőszakkal akarta rávenni
Vádemelést javasolnak azzal az idős férfival szemben a kiskunfélegyházi rendőrök, aki az utcán kezdte ütlegelni korábbi élettársát azért, hogy rábírja a visszaköltözésre.
2024. Május 17. 09:48, péntek | Helyi
MME: nem kell félni az ártalmatlan tőrösdarazsaktól
Májustól lehet számítani a termetes tőrösdarazsak feltűnésére, de ezek a rovarok az emberekre, a háziállatokra nem veszélyesek - figyelmeztet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesült (MME)