Városlista
2024. április 16, kedd - Csongor

Hírek

2017. Június 20. 13:54, kedd | Életmód
Forrás: mti

Kevesebb kenyeret eszünk, mint általában az európaiak

Kevesebb kenyeret eszünk, mint általában az európaiak

Magyarországon az egy főre jutó éves kenyérfogyasztás 37 kilogramm, míg az európai átlag 50 kilogramm - közölte a Jókenyér Ludwig & Mentesi Kft. az MTI-vel kedden.

Az elmúlt 15 évben jelentősen megváltoztak a magyar kenyérfogyasztási szokások: míg 2000 környékén főként fehér kenyereket fogyasztott a lakosság, addig mostanában egyre inkább a barna, illetve a teljes kiőrlésű termékeket keresik a boltokban a vásárlók.

A GfK Hungária Piackutató Intézet tavalyi kutatása szerint a fehér kenyeret naponta vagy hetente többször fogyasztók aránya a 2007. évi 76 százalékról tíz év alatt 61 százalékra csökkent, miközben a barna kenyeret előnyben részesítők köre 34 százalékról 50 százalékra bővült.

A Központi Statisztikai Hivatal idei jelentése szerint mindez azzal is járt, hogy ma már jelentősen kevesebb kenyeret vásárol a magyar lakosság: 2002-ben mintegy 63 kilogramm volt az egy főre jutó éves mennyiség, ma ez már csak 37 kilogramm.
Európai Uniós felmérések szerint a németek és az osztrákok évi 80 kilogramm, a spanyolok és az olaszok pedig 60 kilogramm kenyeret fogyasztanak fejenként.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 16. 07:48, kedd | Életmód

Mesterséges intelligenciával alkotott műsorvezető mutatkozott be a Deltában - Videó

A mesterséges intelligencia (MI) segítségével megalkotott műsorvezető mutatkozott be a Duna tudományos-ismeretterjesztő műsorában, a Deltában - hangzott el az M1 hétfő esti Híradójában.

2024. Április 15. 14:10, hétfő | Életmód

Így csúsztak egymásnak az autók az M1-esen

Eseménydús videót közölt az autópályafenntrartó.

2024. Április 14. 06:00, vasárnap | Életmód

MÁV: idén már tizenöt emberéletet követelt a figyelmetlenség és a szabályok megszegése

Tizenöt emberéletet követelt már idén a figyelmetlenség és a szabályok megszegése - közölte honlapján szombaton a MÁV, körültekintő közlekedésre kérve az utazókat.

2024. Április 13. 06:00, szombat | Életmód

Ferencz Orsolya: az űrtechnológia fontos sarokköve a világgazdaságnak

Az űrtechnológia fontos sarokköve annak, hogy a világgazdaság üzemelni és fejlődni tudjon - mondta Ferencz Orsolya az eddigi legnagyobb magyar repülő űreszköz, a Thermal Guard Assembly (TGA) pénteki bemutatóján Miskolcon.