Sok mindent tervezett, de végül minden másként alakult, ahogy gondolta - olvasható a BAON internetes hírportálon.

– Mindig volt bennem egy vágy, hogy szeretnék valamit létrehozni. Valami szépet és maradandót, azzal a céllal, hogy másoknak örömet szerezzek. Nagyon sokat kézimunkáztam. Már fiatalon hímeztem, szalmaképeket készítettem, kőzeteket gyűjtöttem és azokat díszítettem fel természetes anyagokkal. A legtöbb alkotásomat elajándékoztam – kezdte történetét Ferenczi Gyuláné Katalin.

– Amikor nyugdíjba mentem, elterveztem, hogy mi mindennel foglalkozok majd. Rendszeresen kerékpározok, megtanulok németül, veszek egy varrógépet, és mindenfélét varrok rajta – sorolta. Ezek közül egyedül a kerékpározás valósult meg, de az sem töltötte ki a napjaimat. Ott álltam és azon gondolkoztam, hogy mit csináljak. Mivel hívő ember vagyok, rendszeresen imádkozok, legtöbbször a saját szavaimmal. Az egyik reggeli ima közben arra lettem figyelmes, hogy amit mondtam, tulajdonképpen egy vers. Azonnal leírtam és attól kezdve folyamatosan írtam a verseket. Isten mást gondolt, mint én. A varrás és a nyelvtanulás helyett az írást szánta nekem, ami nagyon sok örömet hozott számomra és másoknak is. Sok visszajelzést kaptam, volt aki azt írta, hogy vigasztalást nyújtott számára a versem. Ezek mind mélyen érintettek, boldogsággal töltöttek el, hogy a verseimmel örömet szereztem másoknak, hogy van értelme annak, amit csinálok – mesélte Katalin, akivel műtermében beszélgettünk.
Elmondta, több száz verset írt már, és csak szerényen mutatja a Lydia magazin egyik számát, amely folyamatosan közli költeményeit.

– Minden magától jött. Ez is úgy történt, hogy egyszer kaptam egy újságot és láttam, hogy az én versem van benne. Persze kiderült, hogy az egyik barátnőm küldte el a szerkesztőségnek. Azóta nagyon jó kapcsolatom alakult ki az újsággal. De más lapok is közölték már a verseimet – részletezte Katalin, akitől azt megtudtuk, hogy az első kiállítása Kunszálláson volt, a napokban pedig Hetényegyházán mutatkozott be.
Katalin kezdetben számítógépen rajzolgatott, majd egyik asztalos ismerőse biztatta, hogy próbája ki a festést, amihez préselt falapokat ajándékozott neki.

– Addig-addig unszolt, míg kipróbáltam, pedig korábban soha nem festettem. Megvettem a kellékeket és nekifogtam. Egyik képet festettem a másik után. Az elkészült darabokat megmutattam másoknak és nagyon jó visszajelzéseket kaptam. Biztattak, hogy amit csinálok az jó és szép. Ez két és fél éve történt. Az az érdekes, hogy amikor elkezdtem festeni, Isten lezárta bennem a versírást. Ha megfeszülök sem tudok több verset írni. Úgy tűnik, most ezt kell csinálnom – tette hozzá az asszony, aki teljesen magától tanulta a festést. De – mint mondta – nem egyedül alkot, Istentől kapja a segítséget. Ha elakad, mindig továbblendíti az akadályon.

– Amikor elkezdtem festeni, fogalmam sem volt arról, hogy mi lesz ebből. Hiszen hírnévre nem vágyok, pénzre, hála Istennek, nincs szükségünk. Gyakran tűnődtem azon, hogy akkor minek csináljam? Istennek mi a célja ezzel? Egyelőre még nem tudom, de a visszajelzések azt igazolják, hogy a képeimmel, a verseimhez hasonlóan, sikerül örömet okoznom másoknak. A festményeim többségét szintén elajándékozom, ám amit eladok, annak a bevételét jótékony célra fordítom – tette hozzá Ferenczi Gyuláné, akit hamarosan irodalmi esetek keretében is megismerhet a nagyközönség. A Vándor Vokál Együttessel közösen zenés estéken mutatják be Isten csodás alkotásáról, a természetről, Isten és ember kapcsolatáról szóló verseit.