Hírek
2015. Június 22. 13:49, hétfő |
Helyi
Forrás: police.hu
Ismét „villám akció” Bács-Kiskun megyében
A „villám akcióban” 12 óra alatt, 6 településen 875 sofőrt ellenőriztek a Bács-Kiskun megyei rendőrök.
A Kecskeméti Rendőrkapitányság, a Tiszakécske és a Lajosmizse Rendőrőrs munkatársai 2015. június 20-án 17 órától 2015. június 21-én 5 óráig ismét fokozott közlekedésrendészeti ellenőrzést hajtottak végre. A „villám akció” célja a szeszes ital fogyasztásából származó alkohol és a vezetési képességre hátrányosan ható szer befolyása alatt álló járművezetők kiszűrése, az általuk elkövetett szabályszegések és bűncselekmények felfedése és visszaszorítása volt.

Az egyenruhások az akció során 875 sofőrrel szemben légalkoholmérő készüléket alkalmaztak Kecskeméten, Tiszakécskén, Kerekegyházán, Hetényegyházán, Jakabszálláson és Lajosmizsén, melynek eredményeképpen járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének gyanúja miatt öt gépkocsivezetővel szemben büntetőeljárást kezdeményeztek, két sofőrt közigazgatási bírsággal sújtottak. A rendőrök további két esetben egyéb közlekedési szabálysértés elkövetése miatt helyszíni bírságot szabtak ki.
Az összehangolt akcióban a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőségének munkatársai is részt vettek és a fiatalkorúak alkoholfogyasztásának visszaszorítása érdekében Tiszakécskén több vendéglátóhelyen is ellenőrzést tartottak.

A tiszakécskei rendőrök az egyik szórakozóhely ellenőrzése közben 2015. június 21-én 2 óra 35 perckor tetten értek két fiatalt, akik a rendelkezésre álló adatok szerint előzetes szóváltást követően megütöttek egy 27 éves férfit. Az egyenruhások F. Gergely 20 éves és F. Mátyás 18 éves helyi lakosokat elfogták és előállították a rendőrőrsre. Velük szemben garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.
A fokozott ellenőrzés a jövőben is folytatódik a megye közútjain és vendéglátóhelyein.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 04. 15:45, csütörtök | Helyi
Megkezdődik a varjúfészkek eltávolítása
Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy 2025. december 5-én (pénteken) a Kossuth Lajos utca Batthyány utca és Fadrusz János utca közötti szakaszán a fákon található varjúfészkek eltávolítására kerül sor.
2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi
Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő
November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.
2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi
Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén
A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.
2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi
Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban
November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.
