Hírek
2018. Március 28. 09:22, szerda |
Helyi
Forrás: Kiskunfélegyházi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium, Szakközépis
Ismét szép eredményekkel tértek haza a mezgés diákok

A Kiskunfélegyházi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium, Szakközépiskola idén első alkalommal vett részt történelem és földrajz témájú vetélkedőn.
A Szakmai Középiskolásokért Közhasznú Kulturális Egyesület által megrendezésre került verseny két fordulóját követően, az országos döntőbe a félegyházi mezőgazdasági iskola 3 csapata is bejutott, melyet 2018. március 24-én, Budapesten a Stefánia Palotában rendeztek meg.
A nagy megmérettetésen 53 középiskola, több mint 400 diákja vett részt.
„Magyarország az én hazám” témakörben Farkas Réka, Kristóf Kitti és Berente Ottó 11/A osztályos tanulók III. helyezést értek el.
„Erdélyország” témakörében szintén a 11/A osztályból, Fehér Renáta, Mári Bianka és Mári Fanni III. valamint Andrikó Anna, Papp Enikő és Sánta Adrienn megosztott VI. és VII. helyen zárták a versengést.
A tanulók az előzetesen kiadott feladatokból maximálisan felkészültek, előadásaikat külön dicsérettel is jutalmazták.
Az elért szép eredményekhez gratulálunk!
Felkészítő tanár: Bertók Csaba
Ezek érdekelhetnek még
2025. Február 08. 18:43, szombat | Helyi
Új rendszámot vezetnek be Magyarországon, de csak kevesen igényelhetik
Másfél évnyi hivatalos egyeztetés után ismét bevezetik Magyarországon a sportrendszámot.
2025. Február 08. 17:40, szombat | Helyi
Mise a városért
Régi hagyomány az Kiskunfélegyházán, hogy Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepéhez kapcsolódva városalapítóinkról is megemlékezünk.
2025. Február 07. 10:15, péntek | Helyi
Vásár lesz vasárnap Félegyházán
Félegyházi Városfenntartó Nonprofit Kft. Piac- és Vásárüzemeltetési részlege tájékoztatja a vásárlókat és az árusokat, hogy a Kiskunfélegyházi Országos Állat és Kirakodó vásár időpontja: 2025. február 9. (vasárnap).
2025. Február 06. 13:16, csütörtök | Helyi
Mutatjuk, mire is jó a DÁP mobilapp, ami leváltja az okmányainkat
A digitalizáció térnyerésével egyre több hivatalos ügyintézés válik elérhetővé néhány kattintással.