Hírek
2019. November 20. 08:56, szerda |
Helyi
Forrás: KEOL
Ismét dobogón a Bács-Kiskun megyei tűzoltók a legerősebbek között
A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Országos Fekvenyomó Bajnokságát - immár második alkalommal - Székesfehérváron rendezték meg.
A bajnokságon a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságot egy öt fős csapat képviselte.
Összesen húsz csapat százharmincöt versenyzője - nők és férfiak egyaránt - a Magyar Professzionális Erőemelő Liga versenyszabályzata alapján több súly-, és korcsoportban mérte össze erejét.
Minden versenyző háromszor vette birtokba a fekvenyomópadot, a kezdősúlyt mindenki magának választotta meg, amelyet kétszer lehetett növelni. Ennek alapján a versenyző a vezető bíró indítása után engedte le a mellkasára a rudat, majd annak mozdulatlanságát egy újabb vezényszóval jelezték.
A súlyokkal megrakott rudat ezután a karok kiegyenesítésével kellett kinyomni, és ugyancsak mozdulatlanul tartani a záró vezényszóig. A végső sorrendet a kor- és súlycsoport, valamint a kinyomott súly alapján számított pontok alapján határozták meg. Sportszerű versengésnek és kemény küzdelmeknek lehettek tanúi a kísérők és a nézők.
A Bács-Kiskun megyei csapat eredményei:
- Sutka Bálint I. hely
- Kovács Andrea II. hely
- Kovács Tibor II. hely
- Huczek Zsolt
- Péntek Csaba
A képeket ide kattintva tekintheti meg.
(Forrás: KEOL)
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 29. 17:36, csütörtök | Helyi
Anyakönyvi hírek
Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.
2026. Január 29. 15:13, csütörtök | Helyi
Forgalmi rend változás a Mónus Illés utcában
Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata tájékoztatja a lakosságot, hogy a Mónus Illés utcában a mai naptól egyirányúsítás lép életbe.
2026. Január 26. 13:59, hétfő | Helyi
Visszatekintés a Koppány Íjászok 2025-ös esztendejére
A Kiskunfélegyházi Turul Koppány Íjászai Hagyományőrző és Sportegyesület 2009 óta működik. Rendezvényszervező, közösségépítő, hagyományőrző és íjász sporttevékenységet folytat.
2026. Január 23. 11:20, péntek | Helyi
Közös imádság városunkért az Ótemplomban
Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepéhez közeledve 2026. február 1-jén, vasárnap reggel 9 órakor szentmisét mutatnak be Kiskunfélegyháza városáért az Ótemplomban.
