Hírek
2017. Február 05. 11:00, vasárnap |
Helyi
Forrás: proaktivdirekt.com
Ismeretlen ismerős a konyhában: Receptek céklával
Hogy őszinte legyek, míg gyerekem nem született, nem igazán álltunk közeli kapcsolatban a céklával.
Persze, néha fogyasztottuk savanyítva, de hogy akár köretként, vagy egy főétel szerves részeként is használható, eszembe sem jutott. Látva, hogy a lassan 9 hónapos fiatalemberünk milyen élvezettel falatozza ezt a zöldséget, kedvet kaptunk hozzá mi is.
Tészta céklás szósszal
Hozzávalók:
- 70 dkg cékla
- 10 szál kakukkfű
- 4 evőkanál olívaolaj
- 4 dkg keményebb sajt (például parmezán)
- 3 gerezd fokhagyma
- fél kg metélt tészta (de a penne is jó)
- 2 levél zsázsa, vagy 4-5 szál bazsalikom
- 2 db mogyoróhagyma
- só, bors, citromlé
A céklát apró kockákra vágjuk, a hagymát negyedeljük, a fokhagymát felezzük, a kakukkfüvet eltépkedjük. Ezt a négy összetevőt 2 evőkanál olívaolajjal összekeverjük, sózzuk, borsozzuk. 200 ⁰C-ra előmelegített sütőben 30-40 percig pároljuk, közben megkeverjük. A tésztát megfőzzük, leszűrjük, de a főzővizet nem öntjük ki, hanem megtartjuk. Közben a sajtot vékony csíkokra szeljük, félrerakjuk. A céklás keveréket a tejszínnel összepürésítjük, majd a tészta főzőlevéből 4-5 decilitert elveszünk, és ezzel felöntjük. Sóval, borssal és egy kis citromlével ízesítjük. A tésztát a szósszal leöntve, sajttal és zsázsával megszórva tálaljuk.
Céklatorta
Hozzávalók:
- 1 kg cékla
- 20 dkg fetasajt
- 1 csokor újhagyma
- 2 db tojás
- 15 dkg madársaláta
- 2 evőkanál mogyoróolaj
- 5 dkg mogyoróbél
- 4 evőkanál lágy fehérborecet
- 1 alma
- 4 evőkanál olívaolaj
- 3 szál menta
- só, bors, olaj vagy margarin a forma kikenéséhez
A céklát főzd meg enyhén sós vízben nagyjából 50-60 percig. Várd meg, míg meghűl, hámozd meg és szeld nagyobb darabokra. A szintén nagyobb darabkákra reszelt vagy szelt sajttal együtt tedd egy tálba. Az újhagymát pucold meg, majd szeld vékony karikákra. A mentaleveleket vágd kis darabokra, tedd hozzá a tojást, hagymát és keverd össze a céklával. Sóval, borssal ízesítsd, majd egy zsiradékkal kikent formába simítsd bele a masszát. 200 ⁰C-on (hőlégkeverésesben 180 ⁰C-on, gázsütőben a 3.fokozaton) kb. fél óra alatt süsd meg. Az almát hámozd meg, majd negyedeld, majd szeld vékony hasábokra. A salátát mosd, majd szárítsd meg. A mogyorót darabold nagyobb darabokra, és egy serpenyőben pirítsd meg, de olaj nélkül! Az olíva- és mogyoróolajat tedd egy tálba, ízesítsd sóval és borssal. A salátát, almát, olajakat keverd össze és a még meleg „tortával” tálald.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 17. 19:42, péntek | Helyi
A digitális dzsungelben is van létjogosultsága a grafikáknak
A Holló László Képzőművész Kör Grafikai Szakkörének kiállítása nyitotta meg a Városalapítók hete programsorozatát május 17-én (pénteken) az Ágyú Kézműves Sörgaléria és Gasztroműhelyben.
2024. Május 17. 10:17, péntek | Helyi
Erőszakkal akarta rávenni
Vádemelést javasolnak azzal az idős férfival szemben a kiskunfélegyházi rendőrök, aki az utcán kezdte ütlegelni korábbi élettársát azért, hogy rábírja a visszaköltözésre.
2024. Május 17. 09:48, péntek | Helyi
MME: nem kell félni az ártalmatlan tőrösdarazsaktól
Májustól lehet számítani a termetes tőrösdarazsak feltűnésére, de ezek a rovarok az emberekre, a háziállatokra nem veszélyesek - figyelmeztet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesült (MME)
2024. Május 17. 09:46, péntek | Helyi
A MÁV kérése - Ha pünkösdkör utazik, váltsa meg már most vonatjegyét!
Május 19-én, vasárnap az ünnepnapi, 20-án a vasárnapi menetrend szerint közlekednek a vonatok, 21-én pedig már a megszokott munkanapi menetrend érvényes.