Hírek
2018. Szeptember 12. 05:00, szerda | Sport
Ígéretes kezdés után, lengőkar-törés!
Sajnos rövidre sikerült a JG2 Racing Team ralipárosának a CREDOBUS Salgó Rallye2 verseny.
CREDOBUS Salgó Rallye2 2018
Tim Gábor - Timár Tamás
Opel Adam R2
A szokásosnál erősebb felkészülést tartottunk minden vonalon. Ezért megrendeltük a motor újjá építését. Meg is lett időben, nagyon jó paramétereket hozott.
Az előkészületben a friss motort járatni kellett, így fizettünk egy rendőri lezárással egy tesztet a verseny hetében. Mind szellemileg, mind technikailag felkészültünk.
A szokásos ceremóniák után már az első napon egy rövid gyors szerepelt 3.6km-rel. Ez a szuperspeciál, mégpedig Salgótarján városában, rengeteg néző előtt.
Igen nagy sikerünk is volt, gyönyörű hangja volt az Adamnak, és az eredmény is biztató. Majdnem elsők lettünk a 40 csapat közül. Két tized másodpercre lettünk a másodikak. Ígéretesen fejeztük be a szombati napot.

Vasárnap korán kezdtünk, bár már összeszedett a versenyigazgatóság egy óra csúszást, mert az egyik nullás autó beesett az árokba. Kicsit borzolta a kedélyeket, de nyugodtan álltunk a második gyorshoz.
Sajnos a Zagyvaróna-Cered gyorson, az ötödik kilométeren, furcsa módon ok nélkül eltört a jobb első lengőkarunk, és a futómű miatt a kaszni ráült a kerékre. Röviden kiestünk. Ebben az évben kísért a szerencsétlenség, de meg tudtuk mutatni, azért velünk számolnunk kell, ha a technika is jó!
Addig is a közönség fantasztikusan szurkolt, hisz majdnem hazai pálya volt a Nógrád. Köszönjük bizalmukat a támogatóinknak, legközelebb futamgyőzelemmel háláljuk meg a reklámozó partnereinknek az évet az I. Nyíregyháza Rally-n.

Partnereink: SPURI Az autó energiaitala, VIP-REX habarcs, betontechnológia, Altrapack Kft., Astrapack Kft. Olajág Petrol Kft. Keveweld Kft., Boncz Bt., Hajnal Gépműhely Kecskemét, Kis-Új-Lap Kft., Racionál Tuning Kft., BULYÁKI GUMI, www.spuribolt.hu.
- Hajósi Miklós -
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 06. 08:51, szombat | Sport
Vb-2026 - Újonccal is azonos csoportba került a címvédő argentin csapat
A címvédő argentin válogatott az osztrák, az algériai és az újonc jordán együttessel került azonos csoportba a 2026-os labdarúgó-világbajnokság Washingtonban rendezett pénteki sorsolásán.
2025. December 06. 08:50, szombat | Sport
Kós Hubert győzött 100 méteres hátúszásban a US Openen
Kós Hubert nyerte a 100 méteres hátúszás pénteki döntőjét a texasi Austinban zajló US Openen.
2025. December 06. 08:49, szombat | Sport
Női kézilabda-vb - A japánok elleni döntetlennel negyeddöntőbe jutott a magyar válogatott
2025. December 05. 07:37, péntek | Sport
Labdarúgó NB I - Nyert a Ferencváros Kisvárdán, ezzel az élre állt
A címvédő Ferencváros egygólos győzelmet aratott Kisvárdán a labdarúgó Fizz Liga 5. fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésen, ezzel az élre állt a tabellán.
