Hírek
2022. Május 15. 12:25, vasárnap |
Helyi
Forrás: F. Adrienn
Huszonkettedik alkalommal rendezték meg a Kiskun Országos Mazsorett Fesztivált Félegyházán

A szokásokhoz hűen felvonulással vette kezdetét Kiskunfélegyházán a Városalapítók Hete kiemelt programjaként a Mazsorett Fesztivál május 14-én.
- A fesztivál jó alkalom arra, hogy ünnepeljük azokat a csoportokat, akik már többször is eljöttek a kiskunfélegyházi mazsorett fesztiválra és szeretettel üdvözöljük azokat, akik először vannak itt közöttünk – mondta köszöntő beszédében az esemény háziasszonya Csányi Dorka, majd köszöntötte a megjelent csapatokat.
Kiskőrösről az Orchidea, a Gyöngyszem, a Csillagfény csoportok, Szeghalomról a Szivárvány, Vésztőről a Napfény csoport, Füzesgyarmatról a Napsugár csoport, Egerből a Kristály, a Holdfény, a Hajnalcsillag csoportok, Zsadányról a Harangvirág csoport, Soltról a Szivárvány, az Aranymosoly csoportok vettek részt a megmérettetésen a kiskunfélegyházi Aranyeső, Pitypang és felnőtt csoportjai mellett.
Az ünnepélyes bevonulást követően Csányi József polgármester szólt a megjelentekhez. Beszédében kiemelte, hogy Kiskunfélegyháza életében a mazsorett fesztivál hosszú évek óta fontos szerepet tölt be, így most is – az immár 248 évvel ezelőtt városi rangot kapott városnak. Hozzátette, hogy a jeles esemény mindig a Városalapítók Hete programsorozatának megnyitója is egyben.
- Büszkék vagyunk arra, hogy otthont adhatunk ennek a rendezvénynek és büszkék vagyunk arra, hogy immár 30 éve fellépnek Kiskunfélegyházán a mazsorettesek, és színesítik a programokat a város életében. Köszönhető ez Jankovszky Zoltánné Andreának, aki 30 éve vezeti az egyesületet és rendezi ezeket a versenyeket – mondta a polgármester, majd azt is elárulta, hogy személyes kötődése is van a mazsoretthez, felesége Andrea és lánya Dorka – aki a mostani fesztivál műsorvezetőjeként volt jelen –mazsoretteztek annak idején.
A Kiskunfélegyházi Mazsorett Egyesület és a Magyar Fúvószenei és Mazsorett Szövetség közös rendezvénye ezúttal is biztosította a kellemes szórakozást az érdeklődők számára. A versenyzők négy korcsoportban mutathatták be produkciójukat, melyet szakmai zsűri bírált.
Az eredményekről a későbbiekben számolunk be.
(Képek: Fábián Adrienn)
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 28. 15:02, szerda | Helyi
Kiváló diáksportolók részesültek városi elismerésben
Kiemelkedő sporteredményeik elismeréseként jutalomban részesítette a város önkormányzata azokat a fiatalokat, akik példás kitartással és elhivatottsággal öregbítették iskolájuk és településük hírnevét.
2025. Május 27. 09:51, kedd | Helyi
Országos őzgida- és fészekaljmentési akcióprogram indul
Az Országos Magyar Vadászati Védegylet drónszakbizottságának javaslatára idén egy hosszútávú gidamentési program kerül meghirdetésre a vadászatra jogosult szervezetek számára.
2025. Május 26. 11:30, hétfő | Helyi
Futóverseny miatt útlezárások várhatóak Kiskunfélegyházán
A Jogging Plus Sportegyesület és Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata futóversenyt rendez 2025. május 31-én szombaton délelőtt Kiskunfélegyháza belvárosában.
2025. Május 26. 10:50, hétfő | Helyi
Tanév végi táncgálát tartottak a művelődési központban
Teltházas közönség előtt tartotta a Padkaporos Táncegyüttes és a Kiskun Alapfokú Művészeti Iskola néptánc tagozata közös tanévzáró táncgáláját május 24-én a Móra Ferenc Művelődési Központban.