Városlista
2024. április 16, kedd - Csongor

Hírek

2016. Október 06. 11:09, csütörtök | Helyi
Forrás: Adrienn

Huszonhat ország hétszáz versenyzője közül lett világelső a félegyházi Szabó Tamás

Huszonhat ország hétszáz versenyzője közül lett világelső a félegyházi Szabó Tamás

Aranyéremmel tért haza Szabó Tamás erőemelő a Szerbiában megrendezett Világbajnokságról.

Tamás többszörös magyar bajnok és sorra nyerte a világversenyeket is, de világbajnoki címért még nem tudott indulni. Miután júniusban ezüstérmet hozott haza az Európa-bajnokságról, oroszlánszívvel kezdett el küzdeni azért, hogy esélyesként indulhasson a Knjazevac városában megrendezésre kerülő világbajnokságon.

Tavaly már megpróbált felkészülni az óriási megmérettetésre, de sajnos álmai szertefoszlottak, mert 2015. májusában edzés közben olyan komoly vállsérülést szenvedett, hogy meg kellett műteni. Az operációt követően majd egy évet kellett kihagynia, de februárban – igaz még nem teljes gőzerővel, de - újra kezdhette az edzést.

A sors iróniája, hogy napra pontosan a vállműtétét követően lett Szabó Tamásból világbajnok 190 kilogrammot kinyomva, ami pontosan 10 kg-mal több, mint a tavaly nyári teljesítménye, amely az EB ezüstöt hozta számára.

Az aranyérem bezsebelése után Tamás még megpróbálkozott egyéni csúcsa megdöntésével is (202 kg-mal), de ez sajnos nem sikerült korábbi vállműtéte miatt. Azonban ezt az álmát sem adta fel, és elárulta, hogy a közeljövőben szándékozik megdönteni még a magyar csúcsot is, ami nem kevesebb, mint 205 kg.

Tamás eredménye egyben a magyar válogatott csapat sikerét is meghozta számunkra, mert ezzel az éremmel megnyertük a világbajnokságot fekvenyomás kategóriában. Ennek köszönhetően jövőre Magyarország rendezheti a világkupát, amelyen Tamás ismét szeretne bizonyítani, csakúgy, mint a 2018-ban Egerben megrendezésre kerülő világbajnokságon. Ezt követően azonban minden bizonnyal visszavonul a versenyektől. Mint mondta, betöltve 45. életévét észrevehetően fáradékonyabb, hosszabb ideig tart a regenerálódása egy-egy komoly megmérettetés után. A sportot azonban soha nem hagyja abba, mert számára ez egy életforma. A súlyos vasak nemcsak a testét, hanem a lelkét is karban tartják – mondta.

Mi félegyháziak pedig szurkoljunk neki, hogy sok munkája gyümölcseként, amit megálmodott magának, az váljon mielőbb valóra.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 16. 09:26, kedd | Helyi

Hidegfront vet véget az áprilisi nyárnak

Hidegfront vet véget az áprilisi nyárnak: beborul az ég, és többfelé kell esőre, akár zivatarra is készülni.

2024. Április 16. 09:04, kedd | Helyi

A holokauszt magyarországi áldozataira emlékezünk

Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját, arra emlékezve, hogy 1944-ben ezen a napon kezdődött a hazai zsidóság gettóba zárása.

2024. Április 16. 07:59, kedd | Helyi

Iskolai foglalkozás a bankfiókban

Fehér Gyöngyi területi vezető látta vendégül bankfióki mentorprogram keretében a Batthyány Lajos Általános Iskola 3.z osztályosait tanáraikkal.

2024. Április 14. 08:29, vasárnap | Helyi

Tetőzik az áprilisi nyár, de egyre közelebb a fordulat

A szabadtéri programoknak kedvező, nyarat idéző idő a következő napokban is folytatódik.