Hírek
2017. Február 01. 10:58, szerda |
Helyi sport
Forrás: Dinnyés Gyula
Hódmezővásárhelyen versenyeztek a Koppányok
Szerénytelenséggel nélkül ki lehet jelenteni, hogy az ország legműködőképesebb régiója a Dél-alföldi (DAR.)
Ezidáig hiánypótlásként remekül működött az általunk főszervezett történelmi szakág versenysorozata, ami ezután is menni fog. Az új régióvezető Faragó Csaba kinevezése nagy változást hozott a 3D versenyek életében. Munkássága megkezdéseként beindul a 3D DAR VS teremben és szabadban is egyaránt.
A Turul Koppányok 2017. január 29-én vasárnap éppen a 3D DAR terem sorozat második fordulóján jelentek meg Hódmezővásárhelyen.
Nagy létszámmal utaztak a Koppányok, noha a sorozatban már csak Horváth Katica és Szeibert Imre érintett, hiszen Dinnyés Gyula az első állomásról egészségi okokból kimaradt. Azonban így is egy remek felkészülő meccs volt mindenkinek.
3D állatfigurákra két fordulóban 1+1 vesszővel kellet a célokat leküzdeni. A második lövésre csak akkor volt szükség, ha az első téves találatot mutatott. Tehát szerencsések, kik mindössze 24 lövéssel fejezték be a versenyt!
Mivel a ponteredmények még nincsenek közzé téve, így főképpen a dobogósok helyezését tudjuk pontosan a helyezések magánszámítás.
Horváth Katica gyermek, lány kategóriában első lett!
Szeibert Imre felnőtt férfi kategóriában második lett. A csoport szoros eredménnyel versengett, hiszen a dobogós három versenyző között mindössze 2 pont volt a különbség. Kis Csaba 2 pont hátránnyal negyedik, Busa Sándor 6 ponttal lemaradva a dobogóról ötödik lett ugyanebben a kategóriában.
Busa Dominik serdülő fiú kategóriában harmadik lett.
Dinnyés Gyula a senior kategóriát mindössze két pont előnnyel, (tehát itt is szoros volt a játék) első helyezést szerezte meg. Gulyás János ugyanebben a kategóriában a mezőnyben végzett.
Senior kategória első két helyezettje Dinnyés Gyula (Koppány) és Melter László (Szittya), a felnőtt férfi kategóriában is a dobogó tetején álltak volna ponteredményük alapján.
A Turul Koppány Íjászai legközelebbi hazai rendezvénye 2017. február 26-án vasárnap a KÉSZ Sportarénában lesz, ahova ingyenesen bárki beléphet, megnézheti, a biztonsági szabályok betartásával.
Dinnyés Gyula
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 16. 12:40, csütörtök | Helyi sport
Nagyon sikeres júniust zárt a Fénypárducok csapata
Június 13-án Budapesten, és Ferencszálláson is megmérettették magukat a Fénypárducok versenyzői.
2026. Július 07. 12:22, kedd | Helyi sport
Két Magyar Bajnoki címet nyertek a Turul Koppány Íjászai Egerben
Bicskeiné Csányi Mária és Balanyi Sándor Magyar Bajnok Történelmi Íjász.
2026. Június 30. 12:30, kedd | Helyi sport
Forró napokon is lővonalban a Koppányok
2026. júniusa forró napokkal köszöntött a Koppányokra, de a kánikula sem vette kedvét íjászainknak a versenyzéstől.
2026. Június 15. 10:05, hétfő | Helyi sport
Egy hétvégén négy sikeres versennyel zárult az első félévi versenyszezon a birkózóknál
Négy junior korú versenyző próbált szerencsét a Kozma István Magyar Birkózó Akadémián, a Felnőtt Magyar Bajnokságon.








