Szabad-e hazudni a blogokban? Szabályt sért-e az, aki valótlanságokat terjeszt a neten? Mikor tájékoztat egy reklám és mikor próbál meg tudatosan manipulálni? Önök hisznek az önkéntes véleményformálóknak?

A notórius böngészők szerint, ami nincs fenn a neten, az nem is létezik. De mennyire hihetünk az általunk olvasott információknak? Honnan tudhatjuk, hogy egyes bloggerek valóban szakértői az adott témának?

A közösségi élmény a legfontosabb

A digitális bennszülöttek, vagyis az Y, vagy akár már a Z generáció világában már a legalacsonyabb ingerküszöböt átlépni sem képes videók is népszerűek tudnak lenni, esetükben ugyanis a közösségi élmény a kulcskérdés – mondta Németh Attila, közösségi média szakértő a Kossuth Rádió Napközben című műsorában, melyet teljes terjedelmében alább meg is hallgathat.

Persze az sem elhanyagolható szempont, hogy a youtube-ernek hitelesnek kell lennie, és az érdektelen sztorikat is érdekesen kell tálalnia, különben nem lesznek kíváncsiak rá az emberek – a Z generáció figyelme nem mellesleg nagyon gyorsan megragadható, ám ugyanilyen sebesen le is lankad – tette hozzá Pintér Róbert internetkutató, a Blogvilág című könyv társszerzője.

Manapság már a vállalkozásoknak is azt tanácsolják, hogy nem szükséges bonyolult és drága technikai felszereltség a megfelelő kommunikációhoz – elég, ha normális a világítás, rendezett az öltözet, és fontos az átadni kívánt üzenet. Ha mindezen feltételek adott, a mai világban akár egy mobiltelefonnal is elkészíthető a megcélzott tartalom.

A vélemény szabad, de a hír szent-e?

Nem megkerülhető jelenség az sem, hogy egyre nehezebb kettéválasztani, hol kezdődik a reklám (azaz a fizetett tartalom), hol végződnek a tények, és hol kezdődnek a vélemények – mégis hogyan szűrhetők ki az amatőrök közül a valódi szakértők, és miként leplezhetőek le a reklám célú tartalmak?

Pintér Róbert szerint ha egy blogger bújtatott reklámot kíván elhelyezni az általa kihasított világháló-szeleten, azt a felhasználók ki fogják szagolni – pláne a fiatalabbak, akikben már működik egy úgy nevezett „reklámradar”.

Bármit le lehet nyomni az emberek torkán?

De hogy még érdekesebb szavakat használjunk, említhetjük az etnometodológia kifejezést is, amely voltaképpen népi kutatásmódszertant jelent, és azt tanulmányozza, hogyan tulajdonítanak az emberek értelmet mások szavainak és tetteinek a mindennapi élet társas érintkezései során.

Ennek értelmében az emberek pontosan tudják, hogy bizonyos cselekvéseket miként végez el a másik, így az nem szorul magyarázatra – ebben az analógiában pedig mára már ugyanúgy tudható, hogy miként szokott festeni egy hiteles videó, teszem azt egy dokumentumfilm, melyekből éppen ezért készül annyi „álverzió” (lásd például az Olajfalók című művet).

Az álhírgyártás Pataki Gábor netjogász szerint sem tisztességes eljárás – probléma azonban, hogy a szabályozás nem teljesen alkalmazható a mai internetes közösségre, hiszen rengetegen arctalanul jelennek meg a hálón, és kihasználják azokat, akik – mondjuk – súlyos betegségükből igyekeznek kilábalni, éppen ezért szeretnék elhinni az általuk hallottak igazságtartalmát, vagyis könnyen sebezhetővé válnak.

Az emberek torkán tehát bármit le lehet nyomni, ha az a megfelelő köntösbe lett csomagolva, ám a bloggerek ezzel szemben egyfajta csakis rájuk jellemző hitelességet próbálnak kialakítani a weben – mert ha ez nincs, senki sem fogja nézni őket, ha pedig elveszik, már megszerzett rajongóik is elpártolnak tőlük.