Városlista
2025. december 5, péntek - Vilma

Hírek

2014. November 03. 08:37, hétfő | Helyi
Forrás: BKMRF

Hírek Bács-Kiskun megyéből

Hírek Bács-Kiskun megyéből

Megyénk közútjain az elmúlt 24 órában 1 súlyos és2 könnyű sérüléssel járó, valamint 6 anyagi káros közúti közlekedési baleset történt. Ittas gépjárművezetőt vér-vizelet mintavételre 2 esetben állítottak elő a rendőrök.

A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vette K. Ottó 38 éves és M. Zsolt 26 éves helyi lakosokat. A férfiak a gyanú szerint 2014. november 2-án 11 óra 55 perckor Kiskunhalas egyik sörözőjében dohányoztak. A felszolgáló felszólította őket, hogy ne a cigarettázzanak, emiatt K. Ottó kiabálni kezdett és a söröző teraszán lévő asztalba belerúgott, majd azt nekidobta a kirakat üvegének, ami ezáltal betört. Ezt követően M. Zsolt egy sörösüveget dobott a kirakatüvegnek, majd távoztak.

A Kecskeméti Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt 2014. november 2-án 21 óra 55 perckor őrizetbe vette K. Károly 22 éves helyi lakost. A férfi a gyanú szerint 2014. november 2-án 21 óra 37 perc körüli időben Kecskeméten, a Magyar utcában parkoló gépjármű jobb első ablakát betörte, és onnan eltulajdonította az autósrádiót.

A Kecskeméti Rendőrkapitányság Tiszakécske Rendőrőrse lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vette 2014. november 2-án N. Csaba 40 éves tiszakécskei lakost és egy 15 éves tiszakécskei fiút. A rendelkezésre álló adatok alapján a személyek megalapozottan gyanúsíthatóak azzal, hogy 2014. november 1-jén betörtek Tiszakécskén, a Harcsa utca egyik nyaralójába, ahonnan eltulajdonítottak 1 Hifi tornyot, 1 DVD lejátszót, 1 takarót és 1 üveg szeszes italt.

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 04. 15:45, csütörtök | Helyi

Megkezdődik a varjúfészkek eltávolítása

Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy 2025. december 5-én (pénteken) a Kossuth Lajos utca Batthyány utca és Fadrusz János utca közötti szakaszán a fákon található varjúfészkek eltávolítására kerül sor.

2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi

Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő

November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.

2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi

Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén

A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.

2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi

Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban

November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.