Városlista
2024. május 23, csütörtök - Dezső

Hírek

2015. Június 18. 13:09, csütörtök | Sport
Forrás: Hajósi Miklós

Hektikus felkészülés, korai búcsú

Hektikus felkészülés, korai búcsú

Fortuna ezúttal sem fogadta kegyei közé a Spiztmüller Csaba - Bazsó Attila kettőst. A Full-Gas Motorsport Egyesület párosa már a második gyorsasági szakaszon búcsúzott a Székesfehérvár Rally-n.

Spitzmüller Csaba:
Ismét csak a verseny előtti utolsó órákban lettünk kész mindennel, de ezúttal rajtunk kívül álló okok miatt csúsztunk meg a felkészüléssel. Most az egyik beszállítóra kellett várnunk, ezért nem tudtunk tesztelni. Sajnos ez rányomja a bélyegét az első méterekre.

A zaklatott előkészületek után az első gyorsaságinak úgy vágtunk neki, hogy a jobb hátsó abroncsban valamiért kevesebb volt a nyomás és pumpálnunk kellett. Annyira rövid volt az etap, hogy már nem volt elég időnk felpumpálni a kereket, így 1.5 bar guminyomással vágtunk neki az első szakasznak. Rögtön a második kanyarban oda is ütöttem a kereket, mert elfelejtettem a nagy kapkodásban, hogy nem megfelelő a nyomás az abroncsban. Ehhez képest nem is volt olyan rossz az a tízedik idő, amivel kezdtük a versenyt. Mi az Iszka és az Aranybulla szakaszokra készültünk. Olyan gumitaktikán voltunk, hogy tudtuk, a mi abroncsunk nem a legmegfelelőbb az első gyorsra, de ahogy a másodikon elrajtoltunk, éreztük, hogy tökéletes választás volt, kiválóan dolgozott a gumi. Nagyon gyorsan mentünk, talán egy picit gyorsabban is a kelleténél. Az egyik aszfaltos féktáv végén megúszott az autó, mert poros volt az út, amit sajnos nem írtunk fel és eltaláltunk egy járdaszigetet. Felugrottunk a padkára, ahová nagy kilométerkövek voltak feldobálva és arra felhasalt az autó. Sok időbe telt mire a nézők leszedték onnan a Lancert, ráadásul megsérült a futómű, a felni pedig kettétört. A kereket ugyan kicseréltük, de annyira sok idő eltelt mire mindennel végeztünk, hogy nem láttuk értelmét a folytatásnak.

Folyamatosan problémákkal küzdünk, de kitartóak vagyunk! A bajnokságban eddig még volt némi sanszunk, hogy az első ötbe odakeveredjünk, de ezzel az újabb nulla ponttal, amit már nem lehet mínuszolni, szinte semmi. Viszont innentől mindenféle taktikai húzás nélkül száz százalékon fogunk autózni! Mostantól hajthatunk teli gázzal, mert nincs már vesztenivalónk!

Címkék: autósport

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 22. 18:30, szerda | Sport

Bucsi a Red Bull Ringen győzelemmel zárt

A Red Bull Ringen folytatódott a 2024-es versenyszezon az MNASZ Autós Gyorsasági Szakágának versenyzői, köztük Bucsi Attila és Berta Benjámin számára.

2024. Május 22. 15:48, szerda | Sport

Budapesten lesz a BL döntő 2026-ban

Budapesten a Puskás Arénában rendezik a labdarúgó Bajnokok Ligája 2026-os döntőjét az európai szövetség (UEFA) végrehajtó bizottságának szerdai döntése értelmében.

2024. Május 21. 10:49, kedd | Sport

A közép-európai FIA F4 bajnokság nyitóhétvégéje az új hazai pályán a Balaton Park Circuit-en

A mezőny nagy része már a hét közepén megkezdte a munkát. A GRT az autót hibátlanul felkészítette pilótánk pedig körről-körre alkalmazkodott az autóhoz és a körülményekhez, így magabiztosan vághattunk neki a hétvégének.

2024. Május 20. 12:00, hétfő | Sport

Kosárlabda

3x3-as olimpiai selejtezőtorna - Magyarország - Csehország