Városlista
2024. április 20, szombat - Konrád, Tivadar

Hírek

2019. Szeptember 01. 10:00, vasárnap | Helyi
Forrás: BAON

Hazai pályán a Félegyháza lépett tovább

Hazai pályán a Félegyháza lépett tovább

Az országos főtáblára jutás volt a tét szerdán, a megyei kupa harmadik fordulójában, a Kiskunfélegyháza–Jánoshalma mérkőzésen.

Kiegyenlített találkozón a KHTK harcolta ki a továbbjutást.

Amatőr csapatok számára nem könnyű szerdán kupamérkőzést vívni, ennek ellenére becsülettel küzdött mind a két csapat. Az első játékrészben fölényben játszott ugyan a Jánoshalma, ez azonban meddő maradt, és a játékrész zárásaként Ábel megszerezte a hazai csapatnak a vezetést.

A vendégcsapatnak a második játékrészben sem sikerült túljárnia Oroszi eszén, és a hosszabbításban Palásti bebiztosította a hazai győzelmet.

Érdekesség, hogy tavaly ugyanilyen párosításban, csak éppen fordított felállásban, Jánoshalmán játszott a két csapat, akkor is a megyei kupa harmadik fordulójában találkoztak, tehát akkor is az országos főtábla volt a tét, és akkor is a hazai csapat győzött 2–0-ra. A szerdai eredménnyel a Kiskunfélegyháza kiegyenlítette a számlát, és ezúttal ők várhatják a szeptemberi sorsolást - olvasható a BAON internetes hírportál beszámolójában.

Kiskunfélegyházi HTK–Jánoshalmi FC 2–0 (1–0)
Kiskunfélegyháza, 100 néző. Vezette: Tóth Róbert (Kiss László, Apró Ferenc)
KHTK: Oroszi – Bábi (Tóth 58.), Magony, Koncz Zs., Tököli, Nagy D., Ábel (Palásti 73.), Makány, Huszka. (Nagy V. 58.), Antman, Kerepeczki. Játékos-edző: Koncz Zsolt.
Jánoshalmi FC: Urlauber – Szabó Sz. Balázs, (Sunkovic 27.), Gáspár, Stojanovics V., Jesic, Harnos, (Délceg 83.), Körmöczki (Andelic 56.), Szeibert, Babic, Nagy D. Edző: Florin Nenad.
Gól: Ábel a 42., Palásti a 91. percben.
Sárga lap: Magony a 74., Antman a 60., Nagy a 72. percben.

Koncz Zsolt: – Örülök neki, hogy a két jó csapat mérkőzéséből mi kerültünk ki győztesen. A nagy meleg miatt a munkából érkező játékosokat nehéz volt motiválni, de nagyon szerettünk volna tovább jutni. Úgy gondolom egy kicsivel többet is tettünk ellenfelünknél azért, hogy megszerezzük a győzelmet.

Sarok Attila, a Jánoshalma technikai vezetője: – Az egész mérkőzésen uraltuk a játékot, ám a helyzeteinket kihagytuk. A fél csapatunk sérült és a szegény embert még az ág is húzza. A kapusunknak alig volt dolga, egy szerencsétlen gól kaptunk az első félidő végén, voltaképpen az ellenfél első kapura rúgásából. Hetven–harmincas volt a labdabirtoklás a mi csapatunk javára, mentünk az eredmény után, majd a 91. percben egy elveszített labda után megkaptuk a második gólt. A kupából kiestünk, az energiáinkat ezután a bajnokságra fordítjuk, meglátjuk mennyire lesz elég.

(Hír és képek forrása: BAON.HU)

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 20. 08:00, szombat | Helyi

Mozogj sokat, érezd jól magad

„Mozogj sokat, érezd jól magad” mottóval szervezte meg az MDSZ a Diákolimpia Junior Fesztivált 2024. április 17-én a Kész Aréna Sportcsarnokban az I. és II. korcsoportos gyerekeknek.

2024. Április 19. 15:23, péntek | Helyi

Muzsikál az erdő 2024

Május 10. és 12. között Kecskemét és Lakitelek-Tőserdő térségében is megszervezik a „Muzsikál az erdő” elnevezésű rendezvényt.

2024. Április 19. 15:20, péntek | Helyi

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén

A hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok.

2024. Április 19. 15:09, péntek | Helyi

Újabb Balázs Árpád AMI - Battyány iskolás diák sikere

Hétfőn Szegeden, a Király-König Péter Zenei Alapfokú Művészeti Iskolában rendezte meg a Fesztivál Akadémia a II. Halász Ferenc Tehetségkutató versenyt.