Városlista
2026. június 29, hétfő - Péter, Pál

Hírek

2019. Március 24. 05:00, vasárnap | Belföld
Forrás: mti/Fotó:MTI/Lakatos Péter

Hatástalanították a bombákat a fővárosban

Hatástalanították a bombákat a fővárosban

Hatástalanították a Duna budafoki szakaszán szombat délután kiemelt két világháborús bombát - jelentették be a helyszínen tartott sajtótájékoztatón.

Domokos Péter, a fővárosi kormányhivatal igazgatója elmondta, mintegy négyezer embernek kellett szombaton elhagynia otthonát, az önkormányzati szolgáltatást mintegy hatvan ember vette igénybe.

A műveletben több mint kilencszáz ember, a rendőrség, a honvédség, a katasztrófavédelem, a kormányhivatal és az önkormányzat munkatársai vettek részt.

Major Tibor alezredes, a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének képviseletében köszönetet mondott a lakosságnak a konstruktív együttműködésért, továbbá valamennyi társszervnek, akik munkájukat segítették.

Elmondta, a vízállás is nagyban nehezítette a munkájukat. Hajójuk lehorgonyzását a Hídépítő Zrt. segítette.

Az alezredes közlése szerint a víz alatt a látótávolság gyakorlatilag nulla volt, búváraik "vakon" dolgoztak.

A budafoki gázlónál tavaly októberben került elő a két második világháborús, egyenként egytonnás amerikai bomba. Major Tibor azt mondta: a két bomba 450-450 kilogramm robbanóanyagot tartalmaz. A víznek köszönhetően a robbanótest és a gyújtószerkezet is jó állapotú volt.



A gyújtószerkezeteket kiszerelték, a robbanótesteket pedig elszállítják.

A művelet ideje alatt a rendőrség 1 kilométeres sugarú körben kiürítést és zárást rendelt el, az érintettek számára négy közeli befogadó helyet nyitottak meg. A lakosok visszatérhetnek otthonukba, a 6-os számú főúton és az érintett utcákban, valamint a MÁV Kelenföld-Érd alsó közötti vonalszakaszán ismét megindulhat a forgalom.

A kiemelésre a Duna alacsony vízállása miatt korábban nem volt lehetőség. A kiürítésre és a műveletre Budapest Főváros Védelmi Bizottsága koordinációja mellett készült fel a honvédség és a rendőrség, valamint a katasztrófavédelem, a mentőszolgálat, Budafok-Tétény Önkormányzata és a számos közüzemi szolgáltató.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Június 29. 17:00, hétfő | Belföld

Hőség - Több Pest vármegyei településen vízkorlátozást rendeltek el

Több Pest vármegyei településen vízkorlátozást rendeltek el, vagy takarékosságra kérték a lakosságot a nagy hőség és az emiatt megnövekedett vízhasználat miatt

2026. Június 29. 17:00, hétfő | Belföld

Hőség - Több Pest vármegyei településen vízkorlátozást rendeltek el

Több Pest vármegyei településen vízkorlátozást rendeltek el, vagy takarékosságra kérték a lakosságot a nagy hőség és az emiatt megnövekedett vízhasználat miatt

2026. Június 29. 12:00, hétfő | Belföld

Magyar Péter: a költségvetést drámaian rossz állapotban találtuk az átadás-átvétel után

A magyar költségvetést drámaian rossz állapotban találtuk az átadás-átvétel után - közölte Magyar Péter miniszterelnök hétfőn a Facebook-oldalán közzétett videójában.

2026. Június 29. 09:02, hétfő | Belföld

Hőség - Meteorológia: hétfőn nagyon erős UV-B-sugárzás várható

Hétfőn figyelmeztetési kritériumot meghaladó, nagyon erős UV-B-sugárzás várható országszerte - közölte a HungaroMet Nonprofit Zrt. vasárnap az MTI-vel.