Legrégebbi gyógynövényeink egyike az orvosi kálmos, mely Indiában és Dél-Kínában honos, onnan terjedt el szerte a világon. Az 1500-as évek végén Bécsből került hazánkba (innen ered a bécsi sás elnevezése).

Szerzetesek terjesztették el az országban, akik gyógynövényként termesztették. Kisebb folyók lassú folyású szakaszain, ártereken, patak menti zsombékosokban találkozhatunk vele. A sekély vízállások, hamar melegedő vizek egyre ritkuló évelő növénye, a Jászságban különösen számottevő az állománya. Védett, célzottan és engedéllyel gyűjthető, magáncélra nem.

Az orvosi kálmos (Acorus calamus) jellegzetes, egzotikus illatot áraszt, talajban kúszó gyöktörzsei (rizómái) kesernyésen fűszeres ízűek.

Hosszú, méteresre is megnövő, szálas, kard alakú levelei a gyöktörzs tetejéből fejlődnek. A tavasz-nyár fordulóján virágzik. Egyetlen torzsavirágzatát a szár közepén hozza, amiből toktermés fejlődik, de a növény nálunk nem érlel magot. Gyöktörzsét évszázadok óta használják étvágygerjesztőként (latin nevében az acorus, azaz telhetetlen szó csillapíthatatlan éhségérzetet kiváltó hatására utal). Emellett kitűnő ideg- és gyomorerősítő, valamint vértisztító hatású. Hideg teájának fogyasztása a tüdőbaj, a fagyások és a gyerekek lisztérzékenységének orvoslásában is hatásos lehet, de csak meghatározott napi mennyiségben és rövid ideig használható. Külsőleg a reuma gyógyításában lehet eredményes a belőle készített fürdő. Enyhén kesernyés, csípős, fanyar gyöktörzsét világszerte használják a keserédes italok ízesítésére, különösen a likőrök, borok, pálinkák fűszerezésére.