A Brit Columbiai Egyetem szakemberei feltárták, a genetika húzódhat meg az énekesmadarak vándorútvonalai mögött. Eredményeik szerint gének viszonylag kis csoportja irányíthatja ezt a viselkedést.

Kira Delmore, a Current Biology folyóiratban megjelent tanulmány vezetője szerint izgalmas, hogy az útvonalakat és egy ilyen összetett magatartás időzítését genetikailag fel lehet térképezni, és gének apró csoportjához kötni. Még érdekesebbnek nevezte, hogy a viselkedésbeli különbségek segíthetnek fenntartani az énekesmadarak hihetetlen sokféleségét.

A szezonális vándorlás a világ egyik legfigyelemreméltóbb biológiai jelensége, több ezer kilométert és több milliárd állatot felölelő útvonalakkal. Az énekesmadarak akár 15 ezer kilométert is megtesznek, gyakran annak dacára, hogy testsúlyuk a tíz grammot sem éri el. A vándorlásra egyedül adják fejüket, éjszaka haladnak, évről évre ugyanazon helyszínekre térnek vissza.

Delmore és csapata apró, ultrakönnyű geolokátorokkal követte madarak migrációját, majd a legújabb génszekvenáló technikával feltérképezte génállományukat. A flótázó fülemülerigók két egymással szoros rokoni kapcsolatban álló csoportját, valamint hibridjeiket vizsgálták Brit Columbiában.

Míg a madarak evolúciós és genetikai szempontból rokonok, minden évben eltérő útvonalakat követnek. A partoknál élők a nyugati part mentén indulnak déli irányba, Mexikóba és Közép-Amerikába, míg az ország belsejében élők délkeleti iránynak fordulnak, Amerika délkeleti része, majd Dél-Amerika felé. Vancouvertől északkeletre, a part menti hegyekben keverednek a csoportok.

A csapat korábbi vizsgálatai arról tanúskodtak, hogy a hibrid populáció egyedei közbülső utakat választanak, ezek sivatagokon és hegyvidékeken vezetnek át. Valószínűleg emiatt alacsonyabb szaporodási sikerük, ami kisebb arányú génáramlást eredményez a csoportok között és több különbséget hív életre.

A hibridek vándorlási viselkedését genetikai hátterükkel összekapcsolva a kutatók találtak egy megközelítőleg 60 génből álló halmazt az egyik kromoszómán, amely nagyrészt felelős a migrációs eltérésekért. A gének fontos szerepet játszanak a szárnyasok cirkadián, ideg- és sejtkommunikációs rendszerében. Emellett a genom olyan régióiban találhatóak, amelyeknél csökkent a gének mozgása a madárpopulációk között.

Darren Irwin, a vizsgálat másik szakembere szerint kisebb léptékű tanulmányokkal már eme régió néhány génjét kapcsolatba hozták a vándorlási magatartással többek között pillangóknál, halaknál és más madaraknál.

A kutatók a későbbiekben szeretnék pontosan kiváltogatni a migrációért felelős géneket, és ugyanezen technikákkal más madárpopulációkat is szemügyre vennének.