Hírek
2018. Április 08. 16:00, vasárnap |
Helyi
Forrás: Adrienn
Flóra és Fauna délutánja
E címmel nyílt meg Hermkens Edit képzőművész kiállítása a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban 2018. április 6-án.
Hermkens Edit alkotásainak érzéki világa intenzív, élénk színeivel éri impulzív hatását. Csendéletei mellett az állatábrázolásai tűnnek ki leginkább munkásságából, melyek magukba sűrítik azon művészi célkitűzését, hogy a formák és színek kontraszthatásán túl bemutassa az állatok sajátos karakterét. Művei nem a rajtuk látható tárgyakról, állatokról mesélnek, hanem arról a tovaillanó pillanatról, arról az érzésről, amely azok megpillantásakor futottak át az alkotón.
A művész városunkban megrendezett kiállításon Csányi József polgármester köszöntötte a népes számban megjelent művésztársakat és az érdeklődőket:
- Ritka ma a művészek világában, amikor valaki úgy válik művésszé, hogy felfedezi magában a tehetséget és az ehhez szükséges tanulmányok útjára lép. Azt gondolom, hogy Hermkens Edit művésznő ezt az utat sikerrel járta be. Körültekintve a teremben mindenkinek azt tanácsolom, hogy lépjen közelebb az alkotásokhoz és tűnődjön el rajta. Nagyon érdekes világot tár elénk a művésznő, mert minden egyes műve tükrözi a lelkivilágát is.
A polgármester köszöntőjét követően Weiner Sennyey Tibor író, költő, a DRÓT főszerkesztője nyitotta meg a tárlatot.
A kiállítás megnyitón Gajdics Dávid operatőr közreműködött.
A kiállítás megtekinthető május 18-ig.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 19. 10:15, csütörtök | Helyi
Áprilisban indul az idei szezon a Kecskeméti kisvasúton
2026-ban is áprilisban kezdetét veszi a szezon a Kecskeméti Kisvasúton és a hozzá kapcsolódó hajtánypályán.
2026. Március 19. 10:11, csütörtök | Helyi
Anyakönyvi hírek
Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.
2026. Március 18. 10:53, szerda | Helyi
Lassú turizmus és csúcstechnológia – erdélyi szakmai úton a Kiskunfélegyházi Közgazdasági Technikum tanárai
2026. Március 16. 11:22, hétfő | Helyi
Álvásárlással csalták csapdába
Elektromos cigaretta vásárlását ígérve csaltak csapdába egy férfit és apósát Kiskunfélegyházán a tettesek, majd fegyverrel fenyegetőzve vitték el az árut.







