Városlista
2021. december 3, péntek - Ferenc

Hírek

2021. Március 29. 06:42, hétfő | Külföld
Forrás: Sárközy Júlia, az MTI tudósítója jelenti: FOTÓ: INSTAGRAM/FRANCISCUS

Ferenc pápa virágvasárnap a járvány okozta lelki és gazdasági válságról beszélt

Ferenc pápa virágvasárnap a járvány okozta lelki és gazdasági válságról beszélt

Hívők nélkül zajlott az idei virágvasárnap is a Vatikánban, Ferenc pápa az új koronavírus-járvány lelki és gazdasági következményeiről beszélt az Úrangyala imádságot kísérő beszédében.

Teljesen üres volt a Szent Péter tér, ahol elmaradt az ilyenkor szokásos körmenet, amelyet a pápa szokott vezetni Jézus jeruzsálemi bevonulása felidézésével.

A Vatikán interneten keresztül közvetítette a virágvasárnapi misét, melyet Ferenc pápa a Szent Péter-bazilikában mutatott be: harminc bíboros és alig több mint száz hívő volt jelen, többségük egyházi személy, akiket kellő távolságra ültettek egymástól.

A bazilikát olajfák és kisebb pálmafák díszítették, a résztvevők kezében fonott pálmaágak voltak. Ferenc pápa beszédében azokról beszélt, akik jelen voltak Jézus jeruzsálemi bevonulásakor. Jézus "karddal vívott győzelmét várták a rómaiakon, miközben ő Isten diadalát hirdette a kereszttel" - jelentette ki az egyházfő. Hozzátette, Jézust akkor is sokan csodálták, de kevesen engedték, hogy életüket megváltoztassa. Most is így van, mivel a mai emberek se akarják megváltoztatni életüket, amely tele van ellentmondással, félelemmel, magánnyal, kudarccal és árulással.

"Ne hagyjuk, hogy az elégedetlenség érzése megbénítson bennünket" - mondta Ferenc pápa.

Délben, az Úrangyala (Angelus) - imádságot kísérő beszédében az egyházfő emlékeztetett, hogy a húsvéti szenthét már második éve zajlik pandémia közepette. "Tavaly nagyobb volt a sokk, most nagyobb a próbatétel, és a gazdasági válság súlyossá vált" - jelentette ki.

Kifejtette, hogy a jelenlegi történelmi és társadalmi helyzetben fizikai és lelki erőre van szükség, mivel a válságban "reménytelenség, elkeseredettség, megosztottság" kerekedik felül, sokan "mindennapos keresztutat" járnak be. "(...) ne haladjunk el mellettük tétlenül, hagyjuk, hogy szívünk irgalmas legyen, közeledjünk hozzájuk (..), fogadjuk be azt, aki a keresztre feszített Jézushoz hasonlóan megalázott, selejtté válik, Jézus az utolsókban van, azokban, akit a mi farizeus kultúránk elítél" - mondta Ferenc pápa.

Ferenc pápa az erőszak áldozataiért imádkozott, mindenekelőtt az indonéziai Celebesz (Szulavézi) déli részén található Makassar egyik katolikus templománál vasárnap történt öngyilkos merénylet sebesültjeiért.

A járványkorlátozások miatt tavalyhoz hasonlóan nagycsütörtökön elmarad a lábmosás szertartása, és péntek este a keresztút nem a Colosseumnál, hanem a Szent Péter téren lesz, és húsvét vasárnap Ferenc pápa a bazilikában mutatja be az ünnepi misét. Tavaly március 27-én Ferenc pápa a pandémia betegeiért és halottaiért imádkozott a Szent Péter téren, azóta egy év telt el. Tavaly húsvétkor zárva voltak az olaszországi templomok, az idén az olaszok a lakásukhoz legközelebbi templomba mehetnek el. Virágvasárnap a templomokban fertőtlenítették az olajfaágakat is, amelyek helyett Magyarországon barkaágakat használnak.

Ezek érdekelhetnek még

2021. December 03. 08:48, péntek | Külföld

Valószínűleg omikron variánssal fertőződötteket találtak Romániában

Nagy valószínűséggel az omikron variánssal fertőződött meg két, Dél-Afrikából érkezett román állampolgár, azok közül, akiknek pozitív lett a bukaresti katonai repülőtéren kedden elvégzett koronavírus-tesztje

2021. December 03. 06:00, péntek | Külföld

Kitiltják az oltatlanokat a kiskereskedelemből Németországban

Kitiltják az oltatlanokat a kiskereskedelmi üzletekből Németországban - jelentette be Angela Merkel ügyvezető kancellár csütörtökön Berlinben.

2021. December 02. 07:00, csütörtök | Külföld

Von der Leyen: ideje elgondolkodni a koronavírus elleni oltás kötelező elrendeléséről

A koronavírus újabb, a korábbinál fertőzőbbnek tartott variánsának megjelenésével eljött az ideje, hogy az Európai Unió elgondolkodjon a kötelező védőoltás elrendeléséről

2021. December 01. 14:09, szerda | Külföld

Előrehozták a gyerekvakcina startját az EU-ban

A tervezettnél egy héttel korábban, már december 13-án elkezdik kiszállítani az Európai Unióban az 5-11 éves korosztálynak az új típusú koronavírus okozta betegség ellen kifejlesztett védőoltást