Hírek
2022. Június 03. 11:29, péntek | Helyi
Fénypárducok a Sólyompróbákon
2022. április 24-én kezdetét vette az évente megrendezésre kerülő Sólyompróbák íjász versenysorozat, mely négy megmérettetést hozott magával.
Az első verseny Sándorfalván, a második Hódmezővásárhelyen, a harmadik és a negyedik, itt Kiskunfélegyházán került megrendezésre. Mind a négy pálya tele volt ügyességi célokkal, melyek próbára tették az íjászok alkalmazkodó képességét. Lőttünk csónakból, magas stégről és lóról is.
Mi a kiskunfélegyházi KHTK – Fénypárducok Íjász Szakosztály tagjai versenyzőként és szervezőként is részt vettünk.. A versenysorozatot sikeresen zártuk, sok éremmel tértünk haza. Összesen 11 arany-, 10 ezüst- és 14 bronzérmet hoztunk el a versenyekről, és örömmel jelenthetjük ki, hogy nagyon jól éreztük magunkat. Köszönjük szépen minden szervező csapatnak a munkáját!
Ebben az évben nekünk, Fénypárducoknak jutott az a megtisztelő feladat, hogy mi rendezhettük a döntőt. A Remedy koncerttel összekötött jótékonysági íjászverseny rendkívül jól sikerült. 170 000 forintot gyűjtöttünk össze, mellyel támogatni tudjuk Timikét. Köszönjük szépen a segítőknek és az íjászoknak, a hozzájárulásokat!
Nagy izgalommal nézünk elébe a nyárnak, és készülünk gőzerővel az újabb és újabb megmérettetésekre!
Hajrá Fénypárducok!
A rendezvény támogatói:
• Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata
• Simon Károly vállalkozó
• Dél-100 Kft.
• P&P Kft
• Szabó Tüzép Petőfiszállás
• Story bár
• Fedéspont Bt.
Bajáki Bence
KHTK - Fénypárducok Íjász Szakosztály
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 19. 10:58, vasárnap | Helyi
Hírek az Ótemplomból
Pünkösdvasárnap, a Szentlélek kiáradásának főünnepe – 2024. május 19.
2024. Május 17. 19:42, péntek | Helyi
A digitális dzsungelben is van létjogosultsága a grafikáknak
A Holló László Képzőművész Kör Grafikai Szakkörének kiállítása nyitotta meg a Városalapítók hete programsorozatát május 17-én (pénteken) az Ágyú Kézműves Sörgaléria és Gasztroműhelyben.
2024. Május 17. 10:17, péntek | Helyi
Erőszakkal akarta rávenni
Vádemelést javasolnak azzal az idős férfival szemben a kiskunfélegyházi rendőrök, aki az utcán kezdte ütlegelni korábbi élettársát azért, hogy rábírja a visszaköltözésre.
2024. Május 17. 09:48, péntek | Helyi
MME: nem kell félni az ártalmatlan tőrösdarazsaktól
Májustól lehet számítani a termetes tőrösdarazsak feltűnésére, de ezek a rovarok az emberekre, a háziállatokra nem veszélyesek - figyelmeztet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesült (MME)