Hírek
2014. Január 09. 15:09, csütörtök |
Helyi
Forrás: Félegyházi Hírek
Felzárkóztató program indult a hátrányos helyzetben lévők számára
A szegregált lakókörnyezetben élő emberek segítésére, a kirekesztés, és a szegénység mélyülésének mérséklésére dolgozott ki fejlesztési programot a helyi önkormányzat.
Közel ötszáz fő (3-45 éves) vesz részt abban a fejlesztési programban, mely a társadalmi előítélettel és munkaerő-piaci diszkriminációval küzdő romák és a hátrányos helyzetben lévő nem romák társadalmi befogadását, foglalkoztatását, foglalkoztathatóságát, életvitelét, motivációját és a szolgáltatásokhoz való hozzáférését hivatott elősegíteni. A szociális, közösségfejlesztési, oktatási, egészségügyi, képzési és foglalkoztatási elemekre épülő programra mintegy 150 millió forintot (önerőt nem igénylő pályázati forrást) költ Kiskunfélegyháza városa.
A szegregált lakókörnyezetben élő emberek segítésére, a kirekesztés, és a szegénység mélyülésének mérséklésére dolgozott ki fejlesztési programot a helyi önkormányzat. A pályázatot 2012 augusztusban nyújtotta be a város, ami sikeresnek bizonyult. A százötven millió forintból megvalósuló komplex teleprogram az Alpári út 1/A, 1/B, 1/C számú épületeket és a Délibáb utca szegregátumát érinti. Célja többek között, hogy javuljon a társadalmi előítélettel és munkaerő-piaci diszkriminációval küzdő romák és a hátrányos helyzetben lévő nem romák társadalmi befogadása, foglalkoztatása, foglalkoztathatósága, életvitele, motivációja és a szolgáltatásokhoz való hozzáférése. A programban 445 fő (3-45 éves) vesz részt. A Csillagház-Cserhaj szolgáltatóház az Alpári út 1. szám alatt kap helyet. A rendelkezésre álló keretből egészségnapokat, szűrővizsgálatokat, drogprevenciós előadásokat, a családvédelemmel kapcsolatos csoportos beszélgetéseket, közösségi rendezvényeket szerveznek. Jut pénz képzésre, területrendezésre, hat lakás homlokzati nyílászáróinak cseréjére is. A program egyfajta mintaprojekt lesz, ami a romák felzárkóztatását szolgálja.
A program keretében ötven fő számára szervez szakmai képzéseket a Türr István Képző és Kutató Intézet. Az építőipari betanított munkás képzés keretében kerül felújításra a Csillag szolgáltató pont, a parkgondozó képzésben résztvevők pedig a szegregátum területének parkosítását végzik el. A városi stratégiához kapcsolódóan kerti munkás szak is indul. A felzárkóztató képzés keretében az általános iskolai tanulmányok befejezését segítik elő. Szolgáltatási térképet készítenek a hátrányos helyzetűek számára egészségügyi, szociális szolgáltatást nyújtó szervezetekről, ami országosan is hozzáférhető lesz.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.
2026. Április 30. 16:52, csütörtök | Helyi
Történelmi kaland kicsiknek és nagyoknak az Aranymonostornál
2026. Április 30. 13:57, csütörtök | Helyi
Új közlekedési rend lép életbe a Lóúsztató érintett szakaszán
A Lóúsztató érintett útszakaszán az új forgalmi rend szerint az általános átmenő forgalom nem engedélyezett.
2026. Április 30. 13:36, csütörtök | Helyi
Anyakönyvi hírek
Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.
