Hírek
2018. Május 22. 16:30, kedd |
Helyi
Forrás: Adrienn
Felújították Boczonádi Szabó József tábornok sírját
Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hősének, az újraindított Ludovika Akadémia első parancsnokának, Boczonádi Szabó József tábornok Felsőtemetőben található sírjának állapota az évek folyamán nagyon megromlott.
Ezért városunk vezetése úgy döntött, hogy összefogással felújítja a síremléket. A kezdeményezéshez Boczonádi Szabó József Amerikában élő dédunokája Pototoczky Antal és annak családja, valamint a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeum is csatlakozott. A sírhely felújítását Bozóki István kőfaragó vállalta. A hős tábornok végső nyughelyét katonai tiszteletadás keretében május 17-én adták át és szentelte fel Hajagos Gyula, a Szent István Templom plébánosa.
- Itt és ma páratlan összefogásnak lehetünk tanúi, hiszen ez a felújítás ékes példája lehet nemzetek, intézmények, utódok, szakemberek, jószándékú és tiszteletteljes együttműködésének. Örömünkre szolgál, és büszkeséggel tölt el bennünket, hogy a közös összefogás által méltó módon, felújított síremlékkel, megújult környezetben „lombos akácok alatt, madarak dala mellet alussza már örök álmait Damjanich egyik legvitézebb katonája” – mondta avató beszédében Csányi József, városunk polgármestere.
Az ünnepségen Schmidt Zoltán dandártábornok, a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokság törzsfőnök támogató helyettese ismertette Boczonádi őrnagy életútját és méltatta kiemelkedő katonai múltját, majd Pototozky Antal kért szót, aki Boczonádi Szabó József leszármazottainak nevében köszönte meg városvezetésünknek és minden közreműködőnek a sírhely felújításáért tett erőfeszítéseket.
Az avatási ünnepség végén a megjelentek elhelyezték tiszteletük koszorúit és virágait a megújult síremléknél.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 15. 19:13, szerda | Helyi
Városalapítók Hete Hagyományőrző és Kulturális Fesztivál
Hagyományőrző, kulturális, szórakoztató programok, kiállítások, sportesemények színesítik a városalapítók hete fesztiválját május 17. és 26. között.
2024. Május 15. 11:41, szerda | Helyi
Több mint két tonna romlott húst találtak egy kisteherautóban az M5-ösön
Több mint két tonna romlott húst találtak a pénzügyőrök egy túlsúlyos kisteherautóban az M5-ös autópályán - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szerdán az MTI-t.
2024. Május 14. 10:58, kedd | Helyi
A kiskőrösi Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum nyerte az Év emlékhelye díjat
Átadták az Év emlékhelye díjat, amelyet 11 pályázó közül a Petőfi Emlékmúzeum nyert el.
2024. Május 14. 10:47, kedd | Helyi
Lakitelek - Felavatták Yunus Emre török költő szobrát
A török irodalom meghatározó, 13. században alkotó személyiségének állítottak emléket a Hungarikum Ligetben.