Városlista
2020. június 1, hétfő - Tünde

Hírek

2020. Május 20. 14:42, szerda | Helyi
Forrás: bacskiskun.hu

Felújítják a gátéri templomot

Felújítják a gátéri templomot

A Szent Anna tiszteletére 1929. szeptember 13-án felszentelt templomra most újabb állagmegóvó munkálatok várnak.

A gátéri gótikus katolikus templom felszentelésének 90-dik évfordulójára festésből és a villamoshálózat korszerűsítéséből álló belső felújítást kapott tavaly, amire a helyiek két és fél millió forintot adtak össze. A felújítás ideje alatt a szentmiséket a faluházban tartották meg, pünkösdre azonban birtokba vehették a hívek a megszépült templomot. A felújítás ünnepélyes áldása július 14-én volt, ami más okból is emlékezetes a település életében: dr. Bábel Balázs érsek felkészített felnőtteket bérmált, amire 30 éve nem volt példa a faluban.

A Szent Anna tiszteletére 1929. szeptember 13-án felszentelt templomra most újabb állagmegóvó munkálatok várnak. Mint azt Tamás Sándor elmondta, a felújítás az állványozást követően három hónap alatt befejeződik. A beruházás költségeihez a miniszterelnökség nyolcmillió forint támogatást adott, a Kalocsa-Kecskemét Főegyházmegye pedig vállalta a további kiadásokat. Ennek köszönhetően felújítják a rossz állapotú tetőt és a belső tér is megújul Szécsényi Attila vezetésével. Az egyházi beruházáshoz a település polgármestere, Jánosiné Gyermán Erzsébet felhívásának köszönhetően a helyi lakók is hozzájárultak szerény összegekkel.

A gátéri templom 1929-ben épült, négy harangját Szlezák László öntötte. Az anyakönyvi adatok 1948 óta elérhetőek. A község búcsúját minden évben július 26-án tartják.

Ezek érdekelhetnek még

2020. Május 31. 08:00, vasárnap | Helyi

Meglepő tünetek jelezhetik a Lyme-kórt

A jellegzetes, kör alakú Lyme-foltot sokan ismerik, azonban nem ez az egyetlen tünete a betegségnek.

2020. Május 30. 14:40, szombat | Helyi

Elmarad a 40. Orbán-napi Borünnep a Hajósi Pincefaluban

Kinyitnak a présházak, családi, baráti körben ünnepelnek.

2020. Május 29. 15:40, péntek | Helyi

Kigyulladt egy sorház Kiskunfélegyházán

Az egységek fél órán belül eloltották a lángokat. A lakókat a mentők vizsgálták.

2020. Május 29. 12:07, péntek | Helyi

Színes dekoráció hirdeti a Gyermeknapot a Platán Iskolában

A Platán utcai Általános Iskola tanítói, tanárai és az intézmény valamennyi dolgozója azon szorgoskodott, hogy méltóképpen „felöltöztessék” Gyermeknap alkalmából az iskolát.