Hírek
2019. November 17. 12:34, vasárnap |
Kék hírek
Forrás: infovárosok/police.hu
Féltékenységből szétvert egy kocsit egy nő

A kecskeméti rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát, és a gyanúsított ellen vádemelést javasolnak.
Névtelen bejelentés érkezett 2018. március 22-én este a rendőrségre arról, hogy a Kecskemét egyik utcájában egy nő megrongált egy autót – közölte a rendőrség oldalán.
A rendőrök családi vitába csöppentek. A jelenlévők elmondták, hogy egy férfi és élettársa az utcán – az asszony féltékenysége miatt – összevesztek. A férfi kocsija a közelben állt, így a nő azon töltötte ki dühét: először letörte az autó egyik visszapillantó tükrét, majd egy, a szemétből kivett ruhaszárító maradványával elkezdte szétverni a járművet. A legtöbb üveget kitörte, tönkretette a lámpákat, letörte az ablaktörlő lapátot. A rombolást az utastérben folytatta: megrongálta a műszerfalat, végül eltépte a forgalmi engedélyt.
A helybéli 33 éves nőt a járőrök előállították. Őt a vizsgálók garázdaság vétség és – mivel egy közokiratot is tönkretett – okirattal visszaélés vétség miatt gyanúsítottként hallgatták ki.
A szabadlábon védekező asszony ügyében a Kecskeméti Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályának munkatársai a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat átadták az illetékes ügyészségnek.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Március 19. 07:40, szerda | Kék hírek
Menekült a rendőrök elől, letörte a sorompót
A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy férfival szemben, aki vezetői engedély nélkül, korábbi járművezetéstől eltiltása alatt vezette járművét, majd elmenekült a rendőrök elől, és ennek során két sorompót letört.
2025. Március 15. 08:51, szombat | Kék hírek
Megöltek egy bolti eladót a Somogy vármegyei Fonón, a rendőrség elfogta a gyanúsítottat
2025. Március 12. 06:00, szerda | Kék hírek
Figyelmeztető lövéssel állítottak meg a rendőrök egy késsel fenyegetőző nőt Budapesten
Figyelmeztető lövéssel állítottak meg a rendőrök egy késsel fenyegetőző nőt hétfőn Budapesten a Keleti pályaudvarnál, a támadót elfogták és őrizetbe vették - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség kedden az MTI-vel.