Hírek
2016. Február 06. 20:56, szombat |
Helyi sport
Forrás: Varga Ferenc
Felkészülési mérkőzésen nyert a KHTK
Kiskunfélegyházi HTK – Nagykőrösi Kinizsi FC 2 – 0 (1-0)
Kecskemét, Műkertváros
Vezette: Kőrösi, Kávai.
KHTK: Jelen – Golovics, Dobosi, Sándor, Tóth I. – Mizsei A., Palásti, Szabó A., Katona B., Juhász – Medgyesi.
Cserék: Zs. Juhász, Szabó T., Polgár Sz., Páli.
Vezetőedző: Szabó István.
Gólszerzők: Juhász M., Zs. Juhász I.
Szombaton délután a Pest megyei I. osztály 11. helyén álló Nagykőrösi Kinizsi együttesével találkozott a KHTK.
Az első félidőben mindkét fél előtt megvoltak a lehetőségek, de a veszélyesebb helyzeteket a félegyháziak dolgozták ki, és a félidő közepén vezetéshez jutottak.
Jelen hosszú kirúgása átszállt a védők felett, Medgyesi László törhetett kapura, erős lövését a vendégek kapusa kiütötte, a kipattanót Juhász Mihály értékesítette, 1-0.
Szünet után is folytatódott a küzdelem, a Nagykőrös is igyekezett, de nem tudták helyzeteiket kihasználni.
A KHTK több labdát szerzett a párharcokból, kombinatív játékban is feljavultak.
Beszorították szívós ellenfelüket és a 80. percben növelték előnyüket. Tetszetős baloldali támadás végén Szabó Tamás beadását Zs. Juhász István fejelte a kapuba, 2-0.
A mérkőzés hajrájában Medgyesi előtt volt kecsegtető helyzet, de lövése a kapufán csattant.
Jól szolgálta mindkét együttes felkészülését a mai mérkőzés. Két játszó csapat összecsapásából a KHTK jött ki jobban, mivel több helyzetet dolgoztak ki, amiből kettőt kihasználtak.
A mérkőzés után Szabó István így értékelt:A héten már játszottunk egy edzőmérkőzést, jónak értékelem a mai összecsapást, egy jól felkészített ellenféllel találkoztunk. A helyzetek alapján megérdemelten nyertünk, de van még mit igazgatni a játékban. A második félidőben szép támadásokat vezettünk, szép gólokat szereztünk ma, és örömteli, hogy nem kaptunk gólt. Tovább készülünk, a következő héten is két mérkőzés lesz. Most az a legfontosabb, hogy amit egész héten gyakorolunk, azt a hétvégén is lássam, ebből láttam ma egy-két elemet. Az új játékosok teljesítményével elégedett vagyok. Szeretném Dobosi Zsoltot szélsővédőben is játszatni, de Valkai Tamás még nem bevethető, igy még nem valósítható meg. Medgyesi László és Juhász Mihály is gólratörően játszanak. Egy kicsit más stílust képviselnek, ezt a csapatnak is szokni kell.
Varga Ferenc
(Fotónk illusztráció!)
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 03. 16:30, kedd | Helyi sport
Dobos Eszter az ország legjobbjai között – rangos díjat vehetett át Inárcson
2026. január 31-én Inárcson került megrendezésre a Magyar Lovassport Szövetség, azon belül pedig a Lovassportok Amatőr és Utánpótlás Szakágának éves díjátadó Gálája.
2026. Február 01. 21:58, vasárnap | Helyi sport
Félegyházi éremeső a Kelet-Magyarország Kupán a birkózóktól
Az elmúlt szombaton Miskolcon rendezték a Kelet-Magyarország Kupa szabadfogású birkózó versenyt, az U10, U11 és U13-as korosztályoknak.
2026. Január 26. 15:43, hétfő | Helyi sport
Éremeső Korondon: kilenc dobogós hely a Kiskunfélegyházi Birkózó SE versenyzőitől
Egy nagyszerűen sikerült hétvégén vannak túl a Kiskunfélegyházi Birkózó SE versenyzői.
2026. Január 23. 10:54, péntek | Helyi sport
Eredményes szereplés a soltvadkerti Grundbirkózó területi döntőn
A Grundbirkózó program területi döntőjét Soltvadkerten rendezték meg, ahol a térség több intézménye is képviseltette magát.
