Városlista
2026. június 30, kedd - Pál

Hírek

2018. Június 03. 09:46, vasárnap | Helyi
Forrás: Adrienn

Félegyháza egyik legtöbbet alkotó festőjének nyílt életmű kiállítása

Félegyháza egyik legtöbbet alkotó festőjének nyílt életmű kiállítása

Rádi Andrásnak a maga mögött hagyott évtizedek terméséből nyílt életmű kiállítása a Szakmaközi Művelődési Házban június 2-án.

A 80. életévét betöltött festőművészt és alkotásait Rosta Ferenc alpolgármester mutatta be a népes számban megjelent nézőközönségnek és művésztársaknak.

Rádi András Kiskunfélegyházán született, itt nőtt fel és itt bontakozott ki művészvilága. Kezdetben a plasztika ejtette rabul. Megidézte a térbeli formálás, elbűvölte, hogy az anyag engedelmeskedett kezeinek és teremtő gondolatainak. 1957-ben jelentkezett a Képzőművészeti Főiskola szobrász szakára. A sors azonban más utat jelölt ki számára. A főiskolára nem nyert felvételt. Szobrász tevékenységét még a katonaság alatt is folytatta, s erről máig őriz egy hivatalos dokumentumot, melyben elöljárói méltatják a két év katonai szolgálat alatt végzett képzőművészeti munkáját.

A művészben azonban az évek során egyre jobban erősödött az érzelem, hogy a festékkel jobban ki tudja magát fejezni. A kirakatrendező, dekoratőr Rádi András végleg festő lett. A Szakmaközi Művelődési Házban ezúttal „A tetten ért idő” címet viseli kiállítása, amelyen a gyorsan pergő idő, az évtizedek egy-egy fontosnak tartott időpillanatai jelennek meg képek formájában. A tárlatot szemlélő látogató szinte egy időutazáson vesz részt, ahogy végigpásztázza az alkotásokat. Hiszen látható az első tétova ecsetvonásokkal készült képekből is ízelítő csakúgy, mint a napjainkban festettekből.

Rádi András az alföldi festészet irányvonalába sorolható. Mindig a konkrét élményből indult ki, s a reális látása akkor is megmaradt, ha az egyes alkotásain a lírai absztrakcióval is kacérkodott. Olykor szinte dokumentarista hűséggel teszi vászonra a látványt, azonban mindig belecsempész egyfajta finom derűt, piciny romantikát, impresszionista fényvillanásokat, melyektől az alkotások a nézők számára kedvesek, könnyedek, s minden korban jól fogyaszthatók lettek. Alkotásainak többsége a szűkebb-tágabb környezet: elsősorban a táj. Műveinek viszonylag kevés hányada hordoz portrét, figurát. Helyette ott érezzük az épületeken belül lakókat, az erdőben tartózkodókat. Bár látni nem látjuk alakjukat, mégis intenzíven érezzük az ember jelenlétét. Elsősorban a csendéleteinél tapasztalunk felkavaró, expresszív ecsetkezelést. Ettől válnak markánssá ezek a művek – méltatta a tárlatot és a művész munkásságát az alpolgármester.

A kiállítás megnyitót dr. Tóth Ákos klarinéton előadott darabokkal tette meghitté és magasztossá.

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2026. Június 30. 10:08, kedd | Helyi

Július 1-jén szünetel a járóbeteg-szakellátás

2026. Június 30. 09:54, kedd | Helyi

Július 1-jén szünetel az ügyfélfogadás a Polgármesteri Hivatalban

Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata tájékoztatja a tisztelt Ügyfeleket, hogy 2026. július 1-jén (szerdán), a Köztisztviselők Napja alkalmából a Kiskunfélegyházi Polgármesteri Hivatalban munkaszüneti nap lesz.

2026. Június 29. 14:13, hétfő | Helyi

Tűz van Tiszaalpár külterületén

A tűzoltók hat vízsugárral oltják a lángokat.

2026. Június 26. 09:08, péntek | Helyi

Anyakönyvi hírek

Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.