Hírek
2014. Július 11. 14:11, péntek |
Helyi önkormányzati
Forrás: Félegyházi Hírek
Fejlesztések lehetősége városunkban
Egyhangúlag támogatták az előterjesztéseket a képviselők
Július 10-én rendkívüli képviselő-testületi ülésre került sor Kiskunfélegyházán. A rendkívüli ülés összehívásának oka az volt, hogy több olyan pályázat jelent meg, ami határidős és testületi döntést igényelt.
Kapus Krisztián, Kiskunfélegyháza polgármestere elmondta, hogy a kilenc napirendi pont mindegyikét a képviselő-testület jelen lévő tagjai egyhangúlag támogatták. Tehát nem pártpolitika folyik, nincs még kampány Kiskunfélegyházán, hanem jól láthatóan a testület Félegyháza érdekeit nézi, és a hivatal emberei pontos és jó előterjesztéseket készítenek – mondta el a polgármester úr.
A napirendek között szerepelt a Kapocs intézmény alapdokumentumának módosítása, mely a férőhely bővítés feltételeinek megteremtése miatt került a testület elé. A nemzeti rehabilitációs és szociális hivatal a férőhelybővítést elfogadta Kiskunfélegyházán, vagyis a Darvas téri bölcsőde esetében 60 főről 79 főre, míg a Dankó Pista utcai bölcsőde esetén 63-ról 74 főre bővíthető a létszám. Ez azt jelenti, hogy pontosan 30 fővel bővítettük a bölcsődei ellátásunkat, és azt is jelenti, hogy innentől minden bölcsődést el tudnak az intézményben helyezni szeptembertől.
A testület támogatta a „FIDO Bácsi” Közhasznú Alapítvány kérelmét, amelyben az alapítvány az EU mezőgazdaság és vidékfejlesztési alapból a vidéki gazdaság és lakosság számára nyújtott alapszolgáltatások fejlesztésére igénybe vehető támogatáshoz kapcsolódóan hatósági engedéllyel működő állatmenhelyek pályázatban közel 25 millió forint támogatást nyert, melyet szolgálati lakás és kutya kennelek teljes körű felújítására kívánnak fordítani. Ezt a támogatást az alapítvány elnyerte, viszont ahhoz, hogy meg tudja valósítani a beruházást, egy civil szervezetnek kevés a tőkéje, így az önkormányzat megelőlegezi számukra ezt az összeget, 23 millió forintot. Nagyon fontos ez azért is, mert ez a támogatás lehetőséget teremt arra, hogy a kiskunfélegyházi kutyamenhely tovább szépülhessen és megújulhasson. Az alapítvány a projekt lezárása után vissza fogja fizetni az önkormányzatnak a megelőlegezett összeget.
A testületi ülésen támogatták az újabb ÁROP-os pályázat benyújtását, mely 2011-2013 időszakra szóló akcióterv módosításáról szóló kormányhatározatban ad lehetőséget arra, hogy térségi és járási szintű együttműködések alapján javítsa a feladatok szervezését, ellátását, minőségét, koordinációját, az ésszerű költségfelhasználását, és így javulhat a probléma kezelés színvonala mind az önkormányzatnál, mind a járásnál. Egy ilyen pályázaton már nyert Kiskunfélegyháza, ami jelenleg is fut. Ennek van egy következő egyszakaszos pályázati lehetősége, mely szintén 100%-os támogatást biztosít az önkormányzatnak. Ezt is beadtuk, reméljük, hogy sikerül is megnyerni a 22 millió forintos támogatást, ami reményeink szerint további segítséget ad a jó együttműködéshez a járásokkal és az önkormányzatokkal – mondta el a Félegyházi Hírek Online kérdésére Kapus Krisztián, Kiskunfélegyháza polgármestere.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 05. 07:38, péntek | Bulvár
37 milliárdos faluépítésbe kezd a magyar kormány Azerbajdzsánban
2025. December 05. 07:37, péntek | Sport
Labdarúgó NB I - Nyert a Ferencváros Kisvárdán, ezzel az élre állt
A címvédő Ferencváros egygólos győzelmet aratott Kisvárdán a labdarúgó Fizz Liga 5. fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésen, ezzel az élre állt a tabellán.
2025. December 05. 07:36, péntek | Életmód
A mecseki Zengőn álló építmény lett az Év kilátója 2025-ben
A magyar turisták szavazatai alapján dőlt el, hogy a Mecsek-hegység legmagasabb hegyén álló, az arról elnevezett építmény lett az Év kilátója pályázat győztese
2025. December 05. 07:35, péntek | Külföld
Donald Trump nagyon jónak minősítette megbízottjai és Vlagyimir Putyin moszkvai találkozóját
Donald Trump amerikai elnök nagyon jónak minősítette megbízottjai és Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden Moszkvában tartott találkozóját.
