Városlista
2024. április 20, szombat - Konrád, Tivadar

Hírek

2016. Január 04. 11:11, hétfő | Helyi
Forrás: Dinnyés Gyula

Évet zártak a Turul Koppányok

Évet zártak a Turul Koppányok

Kiskunfélegyházán már hatodik éve működik a Turul Koppány Íjászai Hagyományőrző Egyesület.

Az egyesület minden évben szervez versenyeket Kiskunfélegyházán, melyre az ország számos településéről, valamint külföldről is érkeznek íjászok.

Ez idén sem volt másképp, sőt sokak örömére két versenynek is helyt adott a település.

2014-ben elindult egy Koppány versenysorozat, ami hiánypótló szerepet tölt be a régió versenynaptárában. Ugyanilyen céllal indította el az egyesület – három megyét összefogva – a dél-alföldi régió versenysorozatát (DAR-VS), aminek záró állomása Kiskunfélegyháza volt. A megújult Parkerdőben szervezett jó hangulatú verseny sok érdeklődőt vonzott, az íjásztársak a település egy újabb értékét ismerhették meg. Február 21-én került megrendezésre az egyesület 27. versenye, melyre az ország minden tájáról érkeztek íjászok.

2015-ben az egyesület tagjai számos versenyen vettek részt, melyekről rendszerint kiváló eredményekkel, új barátságokkal és szép emlékekkel tértek haza. Az idei év 33 arany, 25 ezüst és 19 bronzérmet hozott a versenyző tagok számára. A Koppányok nem csak az Országos Bajnokságon, hanem az ország több pontján is pl. Sümegen, Gyulán sőt a Felvidéken Marcellházán is megállták a helyüket. Kiemelkedő eredmények: Országos Bajnokságon Szeibert Nóra 2. Dinnyés Gyula 5. Szeibert Imre 20. helyezést ért el. Nemzeti Bajnokságon Szólya Imre 21. helyezést ért el.
Szeibert Nóra első osztályú, Szeibert Imre harmad osztályú és Dinnyés Gyula első osztályú íjászsportolói minősítést teljesített.

Az íjászok nemcsak a megmérettetéseken öregbítik Kiskunfélegyháza és országunk hírnevét, hanem aktív részesei a hagyományőrző és a városi rendezvényeknek is. Rendszeresen részt vesznek a városi rendezvényeken, megemlékezéseken, bemutatókat tartanak és lehetőséget biztosítanak az íjászat kipróbálására.

2015-ben az egyesület tagjai a Dózsa György Általános Iskolában, a Csanyi úti Idősek Otthonában a Szivárvány Majális keretében, Parkerdőben a városi majálison, a Városi Kórházban, valamint a Dél-100 Kft családi napján vettek részt. Augusztus 20-án a hagyományoktól eltérően igaz, de városunk vezetése biztosított lehetőséget az íjászat megismerésére és kipróbálására a volt Halász Csárda udvarában, ahol a rendkívül színvonalas kiállításukat is megtekinthették az érdeklődők.

Az íjászoknak nem csak az íjjal kell jól bánniuk, hanem meg kell, hogy ismerjék múltbeli kultúránkat, elődeink életét, szokásait, hisz csak így tudjuk megmenteni, átörökíteni hagyományainkat. Nem elhanyagolható szempont a közösségépítés, a közösségi élet kialakítása, a barátságok, a kapcsolatok ápolása. Ezért a Koppányok a jó hangulatú edzéseken kívül rendszeresen szerveznek csapatépítő, szabadidős programokat, családi napokat. Különös figyelmet fordítanak környezetük rendben tartására, a Fürdőszálló megóvására.
Támogatói voltak anyagilag is a Wass Albert szobor, a Návay emlékmű elkészítésének.

A teljesség igénye nélkül a főbb programok 2015-ben:

  • február 20-21. Wass Albert felolvasó Maratonon aktív részvétel
  • február 21. Teremíjász versenyt szerveztek Kiskunfélegyházán a KÉSZ ARÉNA Sportcsarnokban 120 versenyzővel
  • március 15. Koszorúzás a Petőfi szobornál a városi ünnepség keretein belül
  • április 11. Háziverseny a Dinnyés tanyán, csapatépítő nap
  • május 1 Parkerdőben a majális keretein belül sokszáz ember íjásztatása
  • május 2. Fürdőszálló és környékének takarítása – "TeSzedd" akció
  • május 9. Lövetés a Szivárvány Majálison
  • május 31. Lövetés a Csanyi úti Idősek Otthonában a Családi nap alkalmából
  • június 4. részvétel a városi trianoni megemlékezésen
  • Június 6. Immáron 9. részvétel a Nyílzáporon
  • augusztus 14-16. Részvétel az Ősök Napján jurtával
  • augusztus 20. Történelmi élőkép jurtákkal, íjászbemutató, lövetés a volt Halász Csárda udvarában
  • szeptember 11-12. Fürdőszálló és környékének takarítása
  • szeptember 13. Íjászversenyt rendeztünk Kiskunfélegyházán a Parkerdőben a Koppány versenysorozat részeként
  • október 23. Részvétel a városi megemlékezésen
  • november 21. Csapatépítő családi nap
  • december 21. Koppány karácsony Fürdőszállóban a dobteremben
  • …és természetesen a sok jó hangulatú edzések és az eredményes íjászversenyek.

A 2016-os év tervei:

  • A DAR VS 2016 megszervezése, majd ennek a döntője szeptember 11.-én a Parkerdőben.
  • Február 28.-án tartják 30. jubileumi versenyüket a KÉSZ Sportarénában. (20-30 fős háziversenyeket nem számítják ebbe a versenyszámolásba.)
  • Április 18.-án verseny a Dinnyés Tanyán.

Koppányok működéséhez hozzátartozik, hogy igyekeznek a nívósabb versenyeken megjelenni, ahol magas versenyzői létszám van és komoly, erős a megmérettetés. hiszen nem az éremgyűjtés, hanem a nívós verseny a cél. Ezért 20-30 fős helyszíneket nem látogatnak, ahol szinte minden induló dobogós.
Februárban a 2 napos Történelmi EB-n 6 fővel indulnak, noha érthetetlen okból ide sincs kvalifikáció.

Egész évben a nívós, nagy létszámú versenyeket figyelembe véve tervezik a versenyzést az ország különböző pontjain.

A szeptemberi VB-t vélhetően kihagyják a Koppányok több okból is. Mivel nincs kvalifikáció, így a jól hangzó „VB” név mellé a magas költség társul, amit sajnos anyagilag nem tudnak bevállalni, valamint a kvalifikáció kimaradása okából akár egy kvalifikációs OB is komolyabb eredménynek számíthat. Ezért csapatdöntés alapján Ausztriában a Krumphof íjászpályán való megmérettetést tervezik.
Az OB-n és annak kvalifikációs versenyein megjelennek 2016-ban is. Az egyesület 6 éve a Magyar Íjász Szövetség tagja, több versenyző is a Szövetség által kiadott versenyzői jogosultsággal rendelkezik.
A város életében a továbbiakban is részt fognak venni.

Dongó Anita (Koppány-íjász)

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 20. 08:00, szombat | Helyi

Mozogj sokat, érezd jól magad

„Mozogj sokat, érezd jól magad” mottóval szervezte meg az MDSZ a Diákolimpia Junior Fesztivált 2024. április 17-én a Kész Aréna Sportcsarnokban az I. és II. korcsoportos gyerekeknek.

2024. Április 19. 15:23, péntek | Helyi

Muzsikál az erdő 2024

Május 10. és 12. között Kecskemét és Lakitelek-Tőserdő térségében is megszervezik a „Muzsikál az erdő” elnevezésű rendezvényt.

2024. Április 19. 15:20, péntek | Helyi

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén

A hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok.

2024. Április 19. 15:09, péntek | Helyi

Újabb Balázs Árpád AMI - Battyány iskolás diák sikere

Hétfőn Szegeden, a Király-König Péter Zenei Alapfokú Művészeti Iskolában rendezte meg a Fesztivál Akadémia a II. Halász Ferenc Tehetségkutató versenyt.