Hírek
2018. November 24. 10:02, szombat |
Helyi
Forrás: MTI
Értesítést kap a NAV-tól, aki nem felel meg a köztartozásmentesség feltételeinek
Ha az adózó időközben már rendezte mulasztását (például tartozását befizette, bevallását benyújtotta), nincs további teendője, a levelet tárgytalannak tekintheti.
Új szolgáltatásként a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) – teszt jelleggel – előzetes értesítést küld azoknak, akik a november 25-i előzetes vizsgálat szerint valamilyen mulasztás miatt már nem felelnek meg a köztartozásmentes adózói adatbázisban szereplés feltételeinek. Ez lehetőséget ad arra, hogy még időben pótolják a mulasztást.
A NAV mindig a hónap utolsó napja szerinti állapotot veszi figyelembe, amikor azt vizsgálja, hogy az adóalany megfelel-e a köztartozásmentes adózói adatbázisban szereplés feltételeinek és a tárgyhónapot követő hónap 10-én frissíti adatbázisát.
Az adóhatóság új szolgáltatásával az adatbázisban szereplő adózókat segíti azzal, hogy annak, aki a rendelkezésére álló adatok szerint már nem felelne meg a jogszabályi feltételeknek, erről a Cégkapun vagy a Központi Ügyfél-regisztrációs Nyilvántartáshoz kapcsolódó (KÜNY) tárhelyen keresztül, elektronikusan előzetes értesítést küld.
Az adózóknak a tárgyhónap utolsó napjáig – jelen esetben november 30-áig – kell pótolniuk az előzetes értesítésben megjelölt hiányosságokat, valamint teljesíteniük a tárgyhónapban esedékes további adókötelezettségeiket. Ha az adózó időközben már rendezte mulasztását (például tartozását befizette, bevallását benyújtotta), nincs további teendője, a levelet tárgytalannak tekintheti.
A NAV szerint gyakran előfordul, hogy az adózók kisebb mulasztás, jellemzően kisebb összegű, néhány ezer forintos, elsősorban figyelmetlenségből adódó folyószámla-rendezési problémák miatt kerülnek ki az adatbázisból. Ennek következménye pedig számos kellemetlenség lehet, hiszen a mulasztás pótlása után leghamarabb a következő havi adatbázis-frissítéssel kerülhetnek vissza. Ez leginkább az elektronikus közúti áruforgalom-ellenőrző rendszerben (ekáer) bejelentésre kötelezett adózóknak fontos, hiszen, aki szerepel az adatbázisban, és megfelel a feltételeknek, mentesül a biztosítéknyújtási kötelezettség alól –írja az adóhatóság.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 06. 10:21, szombat | Helyi
Ma 10 órától megnyitotta kapuit a városi jégpálya
Ma reggel 10 órakor megnyílt a városi jégpálya, ahol kicsik és nagyok egyaránt kipróbálhatják a korcsolyázás örömeit.
2025. December 04. 15:45, csütörtök | Helyi
Megkezdődik a varjúfészkek eltávolítása
Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy 2025. december 5-én (pénteken) a Kossuth Lajos utca Batthyány utca és Fadrusz János utca közötti szakaszán a fákon található varjúfészkek eltávolítására kerül sor.
2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi
Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő
November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.
2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi
Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén
A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.
