Hírek
2018. Január 03. 05:01, szerda |
Belföld
Forrás: mti - fotó: illusztráció
Épülhet a libegő a Kékesre
Elérhető közelségbe került, hogy megépüljön a libegő a Kékesre, miután az idén elkészül a térség turisztikai fejlesztési terve - számolt be az M1 aktuális csatorna kedd délutáni Híradójában.
Horváth László országgyűlési képviselő emlékeztetett: az óév végén kormányzati döntés született arról, hogy kiemelt turisztika fejlesztési térséggé váljon a Mátra és a Bükk.
A kormánypárti politikus a csatornának nyilatkozva úgy fogalmazott: "egy félévszázados álom valósulhat meg". Elmondta: egy négyévszakos libegő megvalósítását tervezik Mátraháza és Kékestető között, amely télen kiemelten a síelőket, szánkózókat, míg a többi évszakban a kerékpárosokat, kirándulókat, természetjárókat szolgálja.
A hirado.hu a képviselőre hivatkozva azt írta: a kormány a múlt év végén határozott arról, hogy az illetékes szervek a Kékestető turisztikai és sport célú fejlesztésére vonatkozó részletes terveket 2018 első felében terjesszék a kormány elé.
A portálon felidézték: több évtizede létező terv, hogy libegő épüljön a Kékesre.
A cikk szerint a fejlesztéshez kapcsolódóan szeretnék csökkenteni a környezeti terhelést, hiszen a libegőnek köszönhetően csökkenne a járműforgalom, Mátraházán bővítenék a parkolási lehetőségeket. Kékestető környékén is jelentős megújulásra lehet majd számítani, hiszen új közösségi és egyéb szolgáltató terek jöhetnek létre, mint például játszótér, kardiópálya. A népszerű tv-torony használaton kívüli üzemterületeinek is turisztikai funkciókat szánnak - írta a hirado.hu.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 03. 07:20, kedd | Belföld
NAV: a napokban mindenki megkapja az igazolásokat az szja-bevalláshoz
2026. Február 03. 07:19, kedd | Belföld
Kiemelkedő a nemzetközi érdeklődés a reptéri közvetlen vasúti kapcsolatának megvalósítására kiírt koncessziós eljárás iránt
2026. Február 03. 07:18, kedd | Belföld
Magyar Államkincstár: jövő héten folyósítják a februári nyugdíj mellett a 13. és 14. havi ellátást
2026. Február 03. 07:16, kedd | Belföld
Orbán Viktor: az Európai Néppárt katonai szövetséget akar csinálni az unióból
A Tisza tartótisztjei a hétvégén Zágrábban jöttek össze. Itt két célt fogadtak el, ezt el is mondták: a vétójogot Európában meg kell szüntetni, az unióból pedig egy katonai szövetséget kell csinálni -
