1932-ban született Kiskunfélegyházán. Édesapja postatiszt, édesanyja háztartásbeli. Szüleitől katolikus nevelést kapott. Szülővárosában járta az elemi iskolát. Ennek elvégzése után a kiskunfélegyházi Szent László Gimnáziumba került, ahol szintén nemzeti keresztény neveltetésben részesült. Az iskolában minden diáknak vallása szerint kötelező volt a hittan. Az iskola szigorú volt, jó és következetes tanárokkal.

1949. decemberében, Sztálin születésnapja alkalmából az iskolában felállítottak egy három méter magas vörös csillagot, közepén Sztálin képével. Szabó János hét társával együtt eltervezte, hogy ezt felrobbantják. A tervet tett követte, 1950. március 2-án. Céljuk ezzel az idegen megszállás és a vörös diktatúra elleni tiltakozás volt. A vádlottakat kitiltották az ország összes tanintézményéből, így nem tudott érettségizni. Öt hónap szabadságvesztést kapott, felét börtönben, felét kőbányákban töltötte. Jó eredménnyel pótérettségizett. Szabadulása után a Nagymányoki Szénbányaüzemben dolgozott két évig. Ezután vették fel a Pécsi Orvostudományi Egyetemre. Tanult és futballozott az egyetemi csapatban. Negyedéves hallgató korában egy politikai viccért kizárták az ország egyetemeiről. Később rehabilitálták, így befejezhette orvosi tanulmányait.

Kiskunfélegyházára 1959-ben került orvosnak, öt év múlva szakvizsgázott belgyógyászként. Dolgozott, mint körzeti orvos, belgyógyász, sportorvos, a járóbeteg ellátásban, mint felülvizsgáló főorvos, a rendelőintézet szakrendelését is vezette. Kollégái, betegei tisztelték, becsülték. 43 éves orvosi munka után vonult nyugdíjba. Tagja volt a képviselő-testület Egészségügyi, Szociális és Családvédelmi Bizottságának, melyet szakmai hozzáértésével segítette. Aktív részvevője volt a városi közéletnek, e sorok írójával megalapította, majd vezette a Félegyházi Polgári Kört. A kiskunfélegyházi képviselő-testület 2007. májusában, a Városalapítók Napján, - „a betegek iránt szeretettel végzett, elkötelezett orvosi, főorvosi munkájáért és a város polgárainak egészségmegőrzéséhez való tevékeny hozzájárulásáért, Kiskunfélegyháza Város Egészségügyéért kitüntetésben részesítette.

Családközpontú egyéniség volt, aki rajongásig szerette feleségét és gyermekeit.
Vallotta, mivel szívéből, hazafiként cselekedett, semmit sem változtatna meg múltjában. A mai fiataloknak azt üzeni, hogy nagyhatalmak és eszmék jönnek, mennek, de a hazaszeretet örök.
2016. augusztus 30-án életének 84. évében, egy szeretetben, munkában, megpróbáltatásokban gazdag élet után csendesen eltávozott.