Hírek
2017. Szeptember 22. 12:12, péntek |
Helyi
Forrás: KEOL
Elvitte a prostituált a kuncsaft autóját Kecskeméten

Elvitte a prostituált a szolgáltatását egy autóban igénybe vevő férfi járművét Kecskeméten.
Ráadásul úgy, hogy a kuncsaft maga kérte meg a nőt arra, hogy üljön be a volán mögé, amíg ő betolja a verdát. A folytatást olvasóink is kitalálják: a kocsi beindult, a nő pedig elporzott vele... - írta meg a KEOL internetes hírportál.
(A fotó illusztráció)
A bátran példátlannak is mondható bűncselekmény két nappal ezelőtt, szeptember 19-én történt. Kecskeméten felvette az idősebb férfi az autójába a 20 éves örömlányt azzal, hogy igénybe vegye a szolgáltatását. Kimentek a Halasi úti hobbikhoz, ahol a nő megtette, amire vállalkozott. Ennek végén azután a kuncsaft indította volna be az autót, de ekkor jött rá, hogy izgalmában fent hagyta a világítást, és aktus közben lemerült az akkumulátor.
Semmi baj: megkérte a nőt, hogy üljön be a vezetőülésbe és ő majd megtolja a kocsit. A gondolatot tett követte, az akció sikerült, a jármű beindult, a meglepett férfinek pedig szembesülnie kellett azzal, hogy a nő gázt adott és elhajtott.
Nem sokkal később a rendőrök megtalálták a sorsára hagyott autót Kecskeméten, amelynek akkor már ki volt törve a hátsó szélvédője. Majd előkerült az örömlány is, akit gyorsított eljárásban két nappal később, 2017. szeptember 21-én bíróság elé állított az ügyészség.
A vádlottat 2 év próbára bocsátotta a bíróság. Az ítélet jogerős. Azt viszont, hogy ki volt, aki kitörte a hátsó ablakot, nem sikerült megállapítani az eljárás során.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 18. 12:40, hétfő | Helyi
Napraforgórakás ég Kiskunfélegyháza külterületén
Az oltási munkálatokat erőgép is segíti.
2025. Augusztus 18. 09:25, hétfő | Helyi
Felújított játszóteret adtak át Petőfiszálláson
Augusztus 15-én, péntek reggel ünnepélyes keretek között avatták fel Petőfiszálláson a Csicsergő Óvoda melletti felújított játszóteret, valamint egy új teqball asztalt.
2025. Augusztus 14. 16:41, csütörtök | Helyi
Bokrétaünnepet tartott a Félegyházi Pékség Kft.
Új gyártócsarnokának építése alkalmából bokrétaünnepséget rendezett a Félegyházi Pékség Kft.
2025. Augusztus 14. 10:42, csütörtök | Helyi
Anyakönyvi hírek
Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.