Városlista
2024. április 18, csütörtök - Andrea

Hírek

2014. December 22. 08:49, hétfő | Helyi
Forrás: BKMRF

Előzetesben lopások miatt

Előzetesben lopások miatt

Őrizetbe vették a kiskunfélegyházi rendőrök azt a férfit, aki a megalapozott gyanú szerint 5 tanyára tört be és ugyanabba az üzletbe tért vissza lopni.

Mint arról korábban beszámoltunk, a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vette L. Lázár 23 éves helyi lakost, aki az egyik kiskunfélegyházi áruházból 2014. december 18-án 16 óra 5 perckor az áruvédelmi eszköz eltávolítását, illetve a csomagolás megbontását követően élelmiszereket, kesztyűt és mobiltelefon-felöltőkártyát tulajdonított el. A nyomozás során beszerzett információk alapján kiderült, hogy a férfi egy korábban, ugyanabból az üzletből eltulajdonított kabátba rejtette el a termékeket.

A rendelkezésre álló adatok szerint L. Lázár megalapozottan gyanúsítható azzal is, hogy 2014. szeptember 1. és október 13. közötti időben 5 kiskunfélegyházi tanyára betört és onnan hőcserélőket, sarokcsiszolót, hegesztőtrafót, szerszámokat, kerékpárt, talicskát, benzines kannákat, gázpalackot, rádiót, szögvasat és egyéb használati tárgyakat, valamint vaslemezeket tulajdonított el. Volt olyan ingatlan, ahova 4 alkalommal tért vissza lopni.

A megalapozottan gyanú szerint a férfi 2014 szeptemberében, egy kiskunfélegyházi áruház melletti kerékpártárolóban egy, az első kerekére helyezett lakattal lezárt kerékpár vázát kicsavarozta, majd a mellette lévő kerékpár - amely a hátsó kerekén lévő lakattal volt lezárva - első kerekét átrakta a kiszerelt vázba, majd az így összerakott kerékpárral távozott a helyszínről.

A rendőrök házkutatást tartottak L. Lázár tartózkodási helyén, melynek során megtalálták és lefoglalták az eltulajdonított tárgyak többségét.

A férfit lopás bűntett és lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók. A Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság kezdeményezte az őrizetbe vett terhelt előzetes letartóztatását, melyet a Kecskeméti Járásbíróság 2014. december 21-én elrendelt.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 17. 19:05, szerda | Helyi

Élénkül a gasztroturizmus Magyarországon a szakértők szerint

Élénkül a gasztroturizmus Magyarországon, egyre többen érkeznek az országba azért, hogy megismerjék a magyar konyha remekeit

2024. Április 17. 15:38, szerda | Helyi

Ujjé a Ligetben nagyszerű

A MEDVE Matek szervezői abban hisznek, hogy izgalmas és élvezettel teli szellemi kihívásokon keresztül bárki közelebb kerülhet a matematika világához.

2024. Április 16. 17:27, kedd | Helyi

Dobogós eredmény országos angol versenyen

Kiemelkedő eredményeket értek el a mórások a HEBE Kft. angol nyelvű országos egyfordulós levelezős egyéni és csapatversenyén.

2024. Április 16. 16:36, kedd | Helyi

Összeütközött két gépkocsi az 5-ös főúton

Kiskunfélegyháza határában akadályozza a forgalmat a baleset.