Városlista
2024. április 13, szombat - Ida

Hírek

2022. Augusztus 04. 08:04, csütörtök | Bulvár
Forrás: MTI/Fotó: GrundRecords

Elindul az Omega együttes életműsorozata

Elindul az Omega együttes életműsorozata

Elindítja az Omega együttes életműsorozatát a GrundRecords. A legendás zenekar felvételeinek sorát nyitó CD-ken az első, 1968-as nagylemezt megelőző időszak kislemezeit, rádiófelvételei szerepelnek.

Minden idők legsikeresebb magyar rockzenekara, az Omega világszerte több mint 50 millió albumot adott el. A csapat hatvan éve alakult, és egészen az elmúlt évekig aktív volt - Benkő László billentyűs és Mihály Tamás basszusgitáros 2020 novemberében, a frontember Kóbor János tavaly decemberben hunyt el.

"A rockzene műfaja velünk együtt, a hatvanas évek elején indult, ezért szerencsések vagyunk. A Beatles, a Stones is 1962-ben kezdte, amit ők jelentettek a világnak, azt jelentettük mi a volt szocialista blokkban" - mondta Benkő László az MTI-nek 2013-ban, amikor az Omega tagjai Kossuth-díjat vehettek át.

A GrundRecords korábban, 2015-ben már megjelentetett egy négy CD-s válogatást az Omega angol nyelvű felvételeiből, és a kiadó gondozásában látott napvilágot 2020 végén a zenekar utolsó stúdióalbuma, a Testamentum is.

Az Omega most induló életműsorozatának első darabja, a Beat azokat a kislemezeket és rádiófelvételeket tartalmazza, amelyeket az együttes már önállóan rögzített a hatvanas évek második felében, még az első nagylemez, az 1968 végén kiadott Trombitás Frédi és a rettenetes emberek megjelenése előtt.

Szerepel a korongon nyolc feldolgozás, amelyet akkor futó külföldi sikerdalokra (Rolling Stones, Hollies, Sonny & Cher, Herman's Hermits) készítettek. Felkerült rá valamennyi 1966 és 1968 között megjelent kislemez (köztük a legelső dalai, a Nem új a nap alatt semmi és a Nem szeretlek), valamint az 1967-es Pol-beat fesztiválon Somló Tamás énekével előadott Azért, mert a faterod góré. Az anyag jól illusztrálja azt az utat, amelyet az Omega a külföldi dalok előadásától a saját szerzeményű dalok írásáig megtett - utóbbi Presser Gábor 1967-es csatlakozásával stabilizálódott.

A rajongók számára szintén igazi csemege a Táncdalfesztivál című második CD, amely az Omega kísérőzenekari tevékenységét dokumentálja, számos korábban kiadatlan dallal. A mintegy egyórás, 22 felvételt tartalmazó összeállítás azt mutatja meg, milyen munkákat kellett az Omegának elvállalnia annak reményében, hogy cserébe önálló stúdióidőhöz jussanak és rögzíthessék saját felvételeiket is.

Ezen a CD-n az Omega ismert táncdalénekeseket kísér, mások mellett Zalatnay Saroltát (Nem várok holnapig), Kovács Katit (Hol parkoljak), Dobos Attilát (Kövek a vízparton), Németh Józsefet (Nekem több van egy kerékkel), Magay Clementinát (Nevető almák), Harangozó Terit (Hétköznapi szerelem). Könnyűzenetörténeti érdekesség a Hát, most mit tegyek című dal, amelyen az Omega Kállai Ferencet és Hofi Gézát kísérte.

Az anyag hat, eddig kiadatlan dalt is tartalmaz, köztük Kozák Péter Jobbra vagy balra, valamint Hoppá! című számát; ezeket akkor egy közös kislemezre tervezték, amely aztán mégsem jelent meg. Szintén először hallható lemezen a Nem tudok lemondani rólad című dal (Kőszegi Pál és Szabó Sándor szerzeménye), amelyet Vámosi János énekelt az Omega kíséretében.

A két CD-n az Omega együttes tagjaként Kóbor János (ének, gitár), Benkő László (billentyűs hangszerek, vokál), Laux József (dob), Mihály Tamás (basszusgitár, ének), Presser Gábor (billentyűs hangszerek), Molnár György (gitár), Somló Tamás (ének, szaxofon, szájharmonika), Kovacsics András (gitár), Varsányi István (basszusgitár) és Wittek Mari (ének) hallható.

Az Omega-sorozat első két CD-je először augusztus 12-én Őriszentpéteren lesz kapható, a Hétrétország fesztiválon, amelyen három napon át hatvan dallal tisztelegnek az Omega életműve előtt a hazai rockszíntér képviselői. A hivatalos megjelenés augusztus 15. A széria szerkesztője Majnik László, aki korábban az Illés együttes, az Omega, a Hungária és a Tolcsvay testvérek történetéről írt könyvet lemezeik, dalaik tükrében.

Címkék: cd, omega, sorozat, zene

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 11. 08:19, csütörtök | Bulvár

BRFK: filmforgatás miatt hallatszott lövöldözés Budapesten

Filmforgatás miatt hallatszott lövöldözés csütörtökre virradó éjjel Budapesten - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a rendőrség honlapján.

2024. Április 10. 07:32, szerda | Bulvár

Jövő vasárnapig lehet jelentkezni a Nemzeti Kibervédelmi Intézet hackerversenyére

Április 21-én éjfélig lehet jelentkezni a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézetének hackerversenyére.

2024. Április 09. 07:40, kedd | Bulvár

Parancsnoki elismerésben részesültek a szombati, bosznia-hercegovinai mentésben résztvevő magyar katonák

Elismerő parancsnoki érmeket adott át Sticz László vezérőrnagy, az EUFOR Althea parancsnoka a szombati életmentő akcióban résztvevő katonáknak és a civil repülésirányítónak a Szarajevó melletti Butmir táborban

2024. Április 05. 09:32, péntek | Bulvár

Szlovákiában betiltják a mobiltelefonok használatát az általános iskolák alsó tagozatán

A szlovákiai általános iskolák alsó tagozatának első három évfolyamában teljesen, a felsőbb évfolyamokban pedig néhány kivétellel betiltják a mobiltelefonok használatát a tanulók számára