Hírek
2024. Április 06. 06:00, szombat |
Belföld
Forrás: MTI
Elhunyt Ferge Zsuzsa szociológus
![Elhunyt Ferge Zsuzsa szociológus](/external/image_cache/d/7/8/d78255ede2d0c98e00afe30857ac9dd3.jpg)
Életének 93. évében elhunyt Ferge Zsuzsa szociológus, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja - tudatta családja pénteken az MTI-vel.
A Széchenyi-díjas szociológus, akadémikus április 4-én hunyt el, szűkkörű temetéséről a család gondoskodik.
Ferge Zsuzsa Kecskeméti Zsuzsanna néven budapesti értelmiségi családban született 1931-ben, felsőfokú tanulmányait 1948-ban a Közgazdaságtudományi Egyetemen kezdte meg.
Egyik tanára hívta a Központi Statisztikai Hivatalba (KSH) dolgozni, diplomáját a munka mellett szerezte meg 1953-ban. Végzése után átkerült a KSH gazdasági főosztályára.
A rétegződéskutató osztály vezetője volt 1959 és 1968 között, majd az MTA Szociológiai Kutatóintézetében dolgozott 1988-ig, többek között tudományos főmunkatársként és a társadalompolitikai osztály vezetőjeként. Csoportja foglalkozott iskolaszociológiával, a társadalmi előnyök-hátrányok átöröklésével, a szegénység különböző megjelenési formáival.
Társadalmi újratermelés és társadalompolitika című tanulmányával 1982-ben szociológiai doktori címet szerzett.
Az ELTE Szociológiai Intézetében szociológiát tanított, 1988-ban teljes állású egyetemi tanár lett, majd az egyetem Szociológiai és Szociálpolitikai Intézetének és Továbbképző Központjának tanszékvezetőjévé nevezték ki. A katedrának 2001-ben mondott búcsút, nyugdíjba vonulása után professor emerita lett.
Külföldi egyetemeken is dolgozott vendégtanárként, 1997-ben az Edinburghi Egyetem díszdoktorává választották. 1993-ban az Európai Akadémia, 1998-ban a Magyar Tudományos Akadémia levelező, majd 2004-től rendes tagja lett. 2018-ban a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia címzetes tagjává választották.
Az oktatás és a tudományos kutatás mellett közéleti szerepvállalása is jelentős volt, több szakmai szervezet munkájában részt vett.
A szegénység mellett fő kutatási területe volt a társadalmi struktúra, a társadalmi egyenlőtlenségek és integrációs zavarok vizsgálata. Több mint háromszáz tanulmánya jelent meg és több könyvben beszámolt kutatásainak eredményéről.
Tevékenységéért 1995-ben Széchenyi-, 1996-ban Pro Urbe Budapest, 2004-ben Radnóti Miklós-, 2005-ben Prima-díjat, 2007-ben Nagy Imre-érdemrendet kapott. 2002-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével tüntették ki. 2009-ben Budapest díszpolgára lett. 2011-ben megkapta az UNICEF Nagyrabecsülésének csokrát és az Európai Polgár Díjat. 2017-ben neki ítélték a Mensch Nemzetközi Alapítvány Mensch-díját.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 27. 06:00, szombat | Belföld
Mélyponton a születésszám
Az előzetes adatok szerint 2024 júniusában 6040 gyermek született és 8863 ember halt meg; 2023 júniusához képest a születések száma 17, a halálozásoké 5,9, a házasságkötéseké pedig 14 százalékkal csökkent
2024. Július 27. 06:00, szombat | Belföld
Orbán Viktor Románia miniszterelnökével tárgyalt a kétoldalú kapcsolatokról és a román schengeni tagságról
Orbán Viktor miniszterelnök tavalyi tárgyalásukat követően idén is megbeszélést folytatott Bukarestben Marcel Ciolacu román kormányfővel - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát irányító helyettes államti
2024. Július 27. 06:00, szombat | Belföld
Gulyás Gergely: Ukrajna azokat zsarolja a kőolajszállítás leállításával, akik következetesen kiállnak a béketárgyalások mellett
Ukrajna Magyarországot és Szlovákiát, azokat az országokat zsarolja a kőolajszállítás leállításával, amelyek következetesen kiállnak az azonnali tűzszünet és a béketárgyalások mellett
2024. Július 27. 06:00, szombat | Belföld
KSH: a benzin 6, a dízel 1 forinttal olcsóbb, mint a szomszédos országokban
Az EU Weekly Oil Bulletin legfrissebb adatai alapján Magyarországon a 95-ös oktánszámú motorbenzin átlagára 610 forint volt, ami 6 forinttal alacsonyabb a szomszédos országok átlagértékénél.