Városlista
2020. november 27, péntek - Virgil

Hírek

2013. Április 25. 12:39, csütörtök | Helyi
Forrás: MTI

Életfogytiglant kapott az apósát összeszurkáló kiskunfélegyházi férfi

Életfogytiglant kapott az apósát összeszurkáló kiskunfélegyházi férfi

Életfogytig tartó szabadságvesztéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla csütörtökön azt a kiskunfélegyházi férfit, aki egy zsebkéssel összeszurkálta apósát, valamint anyósát és feleségét is bántalmazta.

Életfogytig tartó szabadságvesztéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla csütörtökön azt a kiskunfélegyházi férfit, aki egy zsebkéssel összeszurkálta apósát, valamint anyósát és feleségét is bántalmazta közös gyermekeik jelenlétében.

A táblabíróság emberölés bűntettének kísérletében és más bűncselekményekben találta bűnösnek a korábban már tizenhatszor büntetett, jelenleg negyvenéves Ajtai Jánost, s kimondta, legkorábban húsz év letöltése után bocsátható feltételes szabadságra.
A vádlott 2001-től élettársi kapcsolatban élt a későbbi sértettel, akivel 2005-ben össze is házasodtak, s két közös gyerekük született. Kapcsolatuk azonban nem volt jó, a viták során agresszívvá váló férfi többször bántalmazta az asszonyt, aki egy alkalommal súlyos sérüléseket is szenvedett.
2011 nyarán egy bántalmazást követően az asszony gyermekeivel szüleihez költözött. A vádlott azonban nem tudott belenyugodni a szakításba, hol kérlelte, hol családjának megölésével fenyegette a nőt, ha nem tér vissza hozzá.
2011. augusztus 23-án az asszony két gyermeke és szülei társaságában találkozott a vádlottal Kiskunfélegyháza belvárosában. A férfi arról próbálta meggyőzni a nőt, költözzön vissza hozzá. A beszélgetés közben a vádlott elővett egy zsebkést, majd azzal többször megszúrta apósát, majd a férje védelmére siető anyósát is megsebesítette a késsel. A felesége után futott, akinek arca mindkét felét megvágta a bicskával, miközben kisfia a férfi lábába kapaszkodva próbálta édesanyját megvédeni.
Az idős férfi a támadás következtében életveszélyes állapotba került, felesége és lánya könnyebben sérült meg, de nem a vádlotton múlott, hogy támadásának nem lett súlyosabb következménye.
Mezőlaki Erik tanácsvezető bíró a döntés indoklásakor kifejtette, a férfira erőszakos többszörös visszaesőként a jogszabályok alapján csak életfogytig tartó szabadságvesztést szabhatott ki a bíróság. Az első fokon eljáró Kecskeméti Törvényszék azonban tévedett, amikor kizárta a vádlottat a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből, ezért az ítélőtábla enyhített a férfi büntetésén.

Ezek érdekelhetnek még

2020. November 26. 15:41, csütörtök | Helyi

Kiemelkedő eredmény a Pék Hagyományőrző Országos Versenyen

A 2020. évi Pék Hagyományőrző Országos Verseny a járványhelyzetre való tekintettel rendhagyó módon, de a folytonosság megőrzése érdekében digitális formában került megrendezésre, október 21. és november 6. között.

2020. November 26. 12:53, csütörtök | Helyi

Anyakönyvi hírek

Tekintsék meg portálunkon friss anyakönyvi híreinket.

2020. November 25. 13:00, szerda | Helyi

Átadták az Ipari Park II. ütem beruházást Kiskunfélegyházán

Befejeződött a Kiskunfélegyházi Ipari Park II. ütem beruházása. A projektzáró rendezvényt ma (november 25-én) rendezték meg.